A Napoli hazai pályán 2-0-ra verte a horvát Rijekát. A zárt kapus mérkőzésen a stadion mellett több ezer szurkoló gyülekezett és emlékezett az argentin klasszisra. Még a kezdés előtt rövid időre csatlakozott hozzájuk a Napoli csapatkapitánya, Lorenzo Insigne, aki társai képviseletében egy csokor virágot helyezett el a neves elődre emlékezve. A hazai együttes minden tagja 10-es, Maradona nevével ellátott mezben vonult a pályára, majd az egyperces gyászszünet alatt egymásba karoltak a nápolyi játékosok. A vezetőedző Gennaro Gattuso pedig az egész meccs alatt Maradona-mezben maradt. Miután az F csoport másik két gárdája, az AZ Alkmaar és a Real Sociedad nem bírt egymással (0-0), a Napoli a négyes élére ugrott.
Luigi de Magistris, Nápoly polgármestere közösségi oldalán tett bejegyzését követően hivatalosan is megtette az első lépést, hogy a San Paolo Stadion a jövőben Maradona nevét viselje.
Az Omonia magyar légiósa, Lang Ádám kezdőként végigjátszotta csapata granadai mérkőzését, amelyen a ciprusi együttes 2-1-es vereséget szenvedett a házigazda spanyol gárdától. Az E csoport másik összecsapásán a PAOK hiába vezetett már a 13. percben 2-0-ra Eindhovenben, a vendéglátó PSV fordított, és minimális különbséggel, 3-2-re jobbnak bizonyult. Az Omoniának továbbra is egy pontja van, így gyakorlatilag már nincs esélye a továbbjutásra.
A C csoportban a Bayer Leverkusen otthon, a Slavia Praha idegenben győzött, és így már 9-9 pontot gyűjtött, míg a vesztes Hapoel Beer-Sheva, valamint Nice együttese továbbra is 3-3 ponttal áll, tehát a Leverkusen és a Slavia továbbjutása is lényegében tényként kezelhető.