Eltűnt egy értékes magyar festmény
Nem érkezett meg egy nápolyi kiállításra.
Nem érkezett meg egy nápolyi kiállításra.

Azt ugyan sikerült elérni, hogy a két csapat tábora ne találkozhasson össze, de így is nagyon komoly összecsapások történtek

A vállalkozó azt állítja, hogy a rezsi és az ehhez kapcsolódó kiadások ára egy hónap alatt megháromszorozódott.

Egy 47 éves férfi elveszítette a látását, egy negyvenéves férfit pedig lőfegyvergolyó talált el.

A bűnözők jó pár esztendeje kitalálták, hogy széthordják a világban a kidobásra váró dolgokat.

Lang Ádám csapata, az Omonia Nicosia újabb vereséget szenvedett, s reménytelen a helyzete az Európa-ligában.

Szélsőjobboldali csoportok csataterévé változott Róma belvárosának legnagyobb tere a korlátozások miatt.
Majdnem kéthónapos zárva tartás után hétfőtől újra működik a nápolyi pizzériák egy része, ami „fontos lélektani tényező” a pizza szülőhelyének tartott város lakói számára – írta a pizzakészítők szövetségének (Verace Pizza Napoletana) közleménye.
Rengetegen haltak meg ma is Olaszországban a vírus miatt, ugyanakkor csökkenő adatokat közöltek.
Ismét víz öntötte el a velencei Szent Márk teret vasárnap, alig másfél hónappal a csúcsokat döntögető áradás után; ítéletidő tombol egész Olaszországban, Nápolyban egy 62 éves marokkói férfi életét veszítette, amikor rázuhant a heves szélben egy kidőlt fa



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.