Az ökomaffia nem finnyáskodik

Az utóbbi években Olaszországban is egyre nehezebb megszabadulni a szeméttől, különösen, ha több teherautó­nyi vár lerakásra. A bűnözők ezért jó pár esztendeje kitalálták, hogy – kicsit nagyobb költséggel, de – széthordják a világban a kidobásra váró dolgokat. Olyan szegény országot mindig lehet találni, amely tárt karokkal­ ­fogadja be a fejlett államok exportszemetét.

Olaszországban évi 5,7 millió tonna szemét kezeléséhez hiányzik az infrastruktúra. Római csendélet Fotó: Max Rossi Forrás: Reuters

A koronavírus-világjárvány még a szemétexportot is sújtja, így kis túlzással Olaszország a saját hulladékába fullad. Az, ami eddig gördülékenyen ment, most a különböző határzárak, hajózási tilalmak miatt igencsak akadozik. Erről számolt be a közelmúltban egy olasz környezetvédő szervezet. Az Utilitalia szövetség, amely a környezetvédő és energetikai vállalatokat fogja össze, azt is közölte, hogy az országban évi 5,7 millió tonna szemét kezeléséhez ­hiányzik az infrastruktúra. E bejelentésnek azok a körök tapsolhattak, amelyek a bűnözés szemétexport részlegében utaznak.

Utoljára ilyen jelentős „kiesés” 2018-ban következett be, amikor Kína egy évvel korábban ­lezárta határait az országba áramló szemét előtt – állapította meg a Panorama olasz hetilap. 2017-ben 7,1 millió tonna szemét vándorolt Itáliából a hatalmas ázsiai országba, ám a rá következő évben csupán százezer tonnának sikerült becsusszannia. Az illegális olasz „exportőröknek” keresniük kellett olyan országokat, amelyeknél a környezetvédelem még csak gyerekcipőben jár, ahol az ellenőrzés sem túl durva, és találni lehet olyan vezetőket, akik – ha kell – nem vizsgálják meg alaposan „az árut”.

Az ázsiai felvevőpiacokról három éve valami közelebbire kellett váltani. Kelet-Európa és Afrika került szóba. Délnyugat-Bulgáriában már távolról lehet látni Bobov Dolt. A falu mellett hatalmas fekete füstfelhő kavarog az ég felé.

A régi szénerőmű ma szeméttel is működik, árasztja magából a mérgező gázokat – írta sokat sejtetően a Panorama. A bolgár hatóságok egy éve Várnából 815 tonna műanyag palackot küldtek vissza a campaniai Avellinóba, 17 vasúti teherszállító kocsi lett tele ezzel a mennyiséggel. Az ilyen fogás azonban ritka, inkább elnyelik a bolgár erőművek az illegálisan az országba juttatott szemetet. Romániában és Lengyelországban is hallani hasonló történeteket.

Az afrikai célállomások távolabb vannak, de még ennyi gondot sem okoznak, mint Kelet-Euró­pa. Ghána, Nigéria, Szenegál, Togo, Burkina Faso a nyugati parton, és keleten Szomália, amelyet Európa szemeteskukájának is szoktak hívni. Itt aztán még állam sincs, amely akadékoskodna. Az olasz kikötőkből konténerekben érkezik meg a szemét, aztán innen már az ő dolguk, hogy hova teszik. Az illegális szemétkereskedelemben nem csak az olaszok vesznek részt. A világ negyven országának rendőrhatóságai a közelmúltban 257 olyan nemzetközi útvonalat határoztak meg, amelyeken az 57 exportáló és 64 importáló állam bűnözői tevékenykednek.

Olaszországban egy fő évente nagyjából ötszáz kilogramm háztartási szemetet termel, ami az egész lakosságra vetítve több mint harmincmillió tonna. Az ökomaffiától eddig lefoglalt szemét, amelyet külföldre szántak, 95 ezer kamionba férne be, ami, ha a teherautókat egymás után állítanánk, 1300 kilométer hosszan húzódna. Az országban, ha el akarják érni az Európai Unió által kitűzött környezetvédelmi célt, még harminc hulladékégető és komposztálóüzemnek kellene kiemelkednie a földből. Ami nem lehetetlen feladat, de ki akarna egy – legyen az bármilyen korszerű technológiájú – hulladékégető mellett lakni? Amikor a lakosság meghallja, hogy a környéken valami ilyesmit terveznek, azonnal civil köröket alakít, foggal-körömmel ellenállva a tervnek. Még az sem kizárt, hogy ökomaffiózók is beszállnak az ellenálló polgárok támogatásába, így biztosítva maguknak további üzleti lehetőségeket.

De hogyan jön a pénz a szemétbizniszből? Ami az egyiknek csak kiadás, az a másiknak busás bevétel. Olaszországban átlagban egy tonna hulladék semlegesítése – a szabályok betartásával – 400 euróba kerül. De vajon mit tesz egy magánvállalat vezetője vagy egy önkormányzat szemétszállítási főnöke, ha egy közvetítő megkeresi és felajánlja neki: „Ha tonnájáért százhúszat fizet nekem, akkor átveszem, egyszer és mindenkorra megszabadul a gondtól, mintha nem is lett volna.” Az árkülönbözet jelentős. Különösen, ha különleges kezelést igénylő, veszélyes hulladékról van szó.

A megkísértett nem sokat habozik.

Olaszországban évi 5,7 millió tonna szemét kezeléséhez hiányzik az infrastruktúra. Római csendélet
Fotó: Reuters

A La Stampa olasz napilap egy korábbi cikkében évi 20-26 millió tonna hulladékkal számolt, amely törvénytelen „kezelésben” részesül. Az olasz maffiacsoportoknak együtt – a campaniai camorrának, a szicíliai Cosa Nostrának, a calabriai ’Ndranghe­tának – csupán ebből az „üzletágból” évente úgy hat-nyolcmilliárd euró haszna származik. A szemétbiznisz a hagyományos maffia-bűncselekmények mellett mindig is jelentős szerepet töltött be a szervezetek életében. Előbb csupán megszerezték a lakossági szemétszállítást, amit nem akart senki, mert nem látta át a benne rejlő lehetőségeket. A főnökök nemcsak igazolhatták maguknak a cégvezetői megbízatást, hanem jó kapcsolatokat is építettek ki helyi vállalkozói körökkel. A hajnali órákban egyszerű kukásként dolgoztak. Este jött el az igazi pénzkereset ideje, jó pénzért a vállalkozók szemetét „ürítették”. A lakossági és ipari hulladék elhagyott bányákban, szakadékokban, völgyekben vagy mezőgazdasági területeken végezte.

A nápolyi camorra különösen aktív az illegális hulladékexportban. 1980. november 23-án hatalmas földrengés rázta meg Campaniát és annak fővárosát, Nápolyt. Háromezren életüket vesztették, 280 ezren váltak hajléktalanná. Amúgy olaszosan, de azért elkezdett csordogálni, majd ömleni a pénz az újjáépítésre. Csak nem a megfelelő helyre mentek a lírakötegek, úgy 16 milliárdnyit sikkasztottak el. A pénzmosás kiváló eszközei voltak az építőipari vállalatok, amelyek ekkorra már zömében a camorrának termeltek. Az összedőlt lakások, gyárak, középületek elhordása is a maffiának hozott hasznot. A törmeléket „feldúsították” lakossági hulladékkal, úgy került a közeli természetbe.

Aztán annyira megjött a camorra étvágya, hogy az észak-olasz iparvállalatok – gyakran veszélyes – hulladékait is Nápoly közelében rakták le. A lakosság csak „halálháromszögnek” nevezte ezt a térséget. A maffiózók mohóságának nem volt határa: egy áruló, „bűnbánó” társuk egy parlamenti vizsgálóbizottságnak elmondta, hogy németországi atomreaktorból is hoztak hulladékot, egész Campaniát beszennyezve veszélyes szeméttel. Az olasz országos átlaghoz képest nőtt a rákos megbetegedések száma. Egyes fajtáiból a férfiaknál kétszer, míg a nőknél háromszor többet találtak. A halva vagy deformálva születettek száma is fokozatosan emelkedik, aminek az orvosok szerint nem lehet más oka, mint a lépten-nyomon található veszélyes hulladék. A halálháromszögben az átlaghoz képest az elhalálozások száma a férfiaknál 10, a nőknél 13 százalékkal magasabb. Lassú halálra ítéltek minket – összegezte egy campaniai nyilatkozó. A bivalytejben, amelyből Campania híres mozzarellája készül, úgy öt éve jelentős mennyiségű dioxint és PCB-t (poliklór-fenilt) mutattak ki.

A PCB-t egy időben elektromos eszközök gyártásánál alkalmazták, ma már egészségügyi és környezetvédelmi okokból be van tiltva. Ha lassan is, de folyik az illegális hulladéktemetők felszámolása Olaszországban. Természetesen az állam – minden olasz – költségén.

Földrengés

A camorra Nápolyban a XIX. század elején, a forradalmi korszakban nemes célból jött létre, mégpedig azért, hogy megvédje a népet a hatalmaskodó elittől. Aztán a néptömegek rokonszenvét, amelyet „védelmező” szerepéért kapott, jól ki is használta. Akkoriban Nápoly jelentős város volt Európában: a lakosságát tekintve a harmadik legnagyobb, itt volt a földrész legnagyobb kikötője, ideális hely a különféle dolgok csempészésére, a nagy bűnözői életmód kialakulására. A Mussolini-féle Olaszországban a szicíliai Cosa Nostrát és a nápolyi camorrát is majdnem szó szerint kiirtották, ezreket zártak börtönbe. A második világháború utáni évek viszont aranykort jelentettek a két bűnözői csoportnak. A Cosa Nostra inkább vidéki szervezet volt, míg a camorra a városi bűnözésben járt elöl. A nápolyiak csak a bűnözők kereskedelmi érdekeit védték, a szicíliaiaknak fontos volt a családi kötelék. A másik nagy eltérés a központosításban van: a Cosa Nostrát egy főnök irányította, míg a camorrában több, egymással is rivalizáló banda létezik. Csak egyszer-kétszer történt meg az az eset, hogy egy klán egyesítette az egész szervezetet, legutóbb az 1970-es években Raffaele Cutolo főnöksége alatt.

Az 1980-as földrengés és az azt követő pénzeső olyan magasságokba emelte a szervezetet, amelyről nem is álmodott. A nagy pénzáldás és végtelen mohóság következtében véres belháború dúlt a camorra soraiban. Az 1990-es évek közepére lekörözte bevételek tekintetében a Cosa Nostrát. És ami még ennél is fontosabb, az az, hogy már ekkor a haszon több mint fele törvényes vállalkozások révén jutott el a nagyfőnökökhöz. A camorra is rájött arra, hogy a legtöbb készpénz a kábítószer-csempészetből és -kereskedelemből jön. Ezért kapcsolatokat építettek ki a termelő országokban – Kolumbiában, Venezuelában –, valamint a felvevőhelyeken, Spanyolországban és a francia Côte d’Azurön. Kelet-Európából a jól bevált Kalasnyikovok érkeztek, mégpedig olyan mennyiségben, amelyekkel igény szerint akár kisebb hadseregeket is fel lehetett szerelni. Ők voltak az elsők, akik felismerték, mekkora üzleti lehetőségek vannak a földrész keleti felén. A camorra befektetéseit tekintve rendkívül kreatív: vállalkozásokkal rendelkezik a szerencsejátékokban, az építőiparban, a mezőgazdaságban, a turizmusban, a bankszférában, a divatiparban. És persze üzemeltetője a szemétbiznisznek.