A vasárnapi két futamon egyaránt a negyedik helyen ért célba és ezzel összetettben egy helyet javítva felkapaszkodott a második helyre. A hátránya tizenegy pont az élen álló brit Giles Scottal szemben. Az érem biztosnak tűnik a keddi záró napon, sőt, mivel dupla szorzójú az utolsó futam, még az aranyérem sincs kizárva.
Berecz Zsombor: A Jóisten fogta a kezemet
Már csak egy rivális áll a finndingi hajóosztályban szereplő vitorlázónk, Berecz Zsombor előtt. A világbajnok versenyző már alig várja a keddi éremfutamot, és reméli, ezúttal eltalálja a megfelelő szélirányt.
Berecz szerényen értkelt a vasárnapi két futam után. – Nagyon fáradt vagyok, ma is otthagytam mindent a pályán, de ezzel nincs is semmi gond, hiszen ez kell ahhoz, hogy elérjem az álmaimat. Az utolsó futamban harcolni fogok, a Jóisten idáig is fogta a kezem, remélem, holnaputánig sem fogja elengedni. Nem kérdés, mi a cél, mi a terv, meg kell nyerni az utolsó futamot, és bízni a legjobbakban. Ha jó rajtot veszek és tisztán vitorlázhatok az első három-négy percben, és végre eltaláljuk a jó oldalt is, akkor jó lesz – nyilatkozta az M4 Sportnak a világbajnok vitorlázó.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPuskás Ferencék 53 évvel ezelőtti bravúrját ismételte meg a Fradit is kiejtő Olimpiakosz
Az Olimpiakosz ellenfele a Fiorentina lesz Athénban.
„A családomért is meg akartam csinálni” – motivációjáról és a nehézségekről vallott Gulácsi Péter
A válogatott kapus visszaszerezte a helyét Lipcsében.
Egy héten belül két döntő vár a szupercsapatra, amelynek trénere három trófeáról ábrándozik
Emlékezetes szezont fut a Bayer Leverkusen.
Legyőzhetetlenek! A 90+7. percben mentette meg európai rekordját a Leverkusen
Német–olasz párharc lesz az Európa-liga idei döntőjében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt
Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?
Kötelező katonai szolgálatot akarna bevezetni Manfred Weber az egész EU-ban
Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit
Hszi Csin-ping látogatása osztrák szemmel: BYD, CATL és a selyemút
Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról
Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen
Fordulatot hoz hétvégére a májusi idő
Címoldalról ajánljuk