Nagy Viktor visszavonul, kérdéses a generációváltás

Úgy történt, meg nem is, ahogy eltervezte. Nagy Viktor előre elhatározta, hogy Tokióban játssza pályafutása utolsó mérkőzését. Olimpiai döntőn, lehetőleg aranyéremmel akart búcsúzni, de jelentős mértékben kárpótolja, hogy győztes meccsen, bronzérmesként köszönhet el. Hálás a társainak, hogy érte is játszottak.

2021. 08. 08. 8:57
Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Igen, férfiasan bevallom, megkönnyeztem a győzelmet – kezdte a nyilatkozatát a spanyolok ellen 9-5-re megnyert bronzmeccs után Nagy Viktor. Aztán elmesélte a meghatódottságának okát.

– Köszönöm a fiúknak, hogy értem is játszottak, hiszen mindannyian tudták, hogy ez pályafutásom utolsó meccse. Erre készültem öt éve, igaz, kicsit másképp gondoltam, a döntőben szerettem volna elköszönni, de sok mindenért kárpótol, hogy győztes meccsen búcsúzhattam.

Aztán köszönetet mondott a szüleinek, akik elindították a pályáján, a feleségének, akivel húszéves kora óta együtt van és aki azóta megértő vele, tolerálta a profi sportolással járó kötelezettségeit.

Nagy Viktornak járt ez a bronzérem. Nem akarunk sebeket feltépni, de érthetően megviselte, hogy a pekingi olimpia előtt az utolsó pillanatokban került ki a keretből. Az olimpia előtt, a málagai Európa-bajnokságon Szécsi Zoltán mellett még ő volt a másik kapus, Pekingbe azonban Gergely István utazott.

Aztán megkérdőjelezhetetlenül ő lett az első számú kapus, de a magyar válogatott a londoni és a riói olimpián is érem nélkül maradt, csupán ötödik lett.

Nagy Viktor kitartott. Ha valakinek, hát neki nagyon járt ez a bronzérem. Ezzel alighanem egyetért Varga Dénes is, aki ezt mondta róla: 

– Volt bennünk annyi betyárbecsület, hogy ha már ez az utolsó mérkőzése, akkor ne csak az országunkért, hanem érte is küzdjünk kicsit jobban.

 

Hárai Balázs és Varga Dénes még kitartott

 

Nagy Viktor mellett a szintén 37 éves Hosnyánszky Norbert a másik nagy öreg a csapatban. Hosi már az olimpia előtt beszélt arról, nem szándékozik visszavonulni, addig pólózik, amíg élvezi a játékot, ám a 2024-es párizsi olimpián már aligha látjuk.

A két 34 éves kiválóság, Varga Dénes és Hárai Balázs nem nyilatkozott egyértelműen, de nem kizárt, hogy mindketten kitartanak.

– Még sohasem jártam Párizsban. Biztosan szép lenne ellátogatni oda turistaként, családostul, de arról sem mondtam még le, hogy sportolóként jussak el oda – jegyezte meg Hárai.

– A horvátok elleni negyeddöntő után nagyon motiváltnak éreztem magam, akkor azt mondtam volna, biztosan ott leszek Párizsban. Az elődöntő után aztán azt, hogy biztosan nem. Most úgy fogalmaznék, látok rá esélyt, ha különböző feltételek teljesülnek. Most azonban pihenésre van szükség, néhány hónapra el kell engednem a vízilabdát – latolgatta a jövőt Varga Dénes, a csapatkapitány.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.