A Ferencváros labdarúgócsapatából Dibusz Dénesben, Botka Endrében és Sigér Dávidban több közös pont is van. Szinte egyszerre lettek édesapák (a kapus kisfia 2019. október 29-én, a védő gyermeke 2019. november 19-én, Sigéré pedig 2020. november 22-én látta meg a napvilágot), a Fradi mellett együtt szerepelnek a magyar válogatottban, ráadásul a pályán kívül is baráti kapcsolatot ápolnak egymással. A Zöld és fehér magazin hármas interjút készített velük, ami a klub honlapján is olvasható.
– Kinek mi volt az első karácsonyi emléke?
Botka Endre: Nálunk elég nagy a család, régebben minden karácsonykor összejöttünk, talán ezek az alkalmak a legmaradandóbb emlékeim gyermekkoromból. Sajnos ma már egyre kevésbé tudunk nagy körben ünnepelni, pedig nincs annál jobb, amikor mindenki együtt van, és azt érezzük, hogy egy család vagyunk.
Dibusz Dénes: Az, hogy nagyon várom azt, hogy végre a Jézuska meghozza a karácsonyfát és az ajándékokat. Gyerekkoromban nálunk ez úgy nézett ki, hogy mindig volt egy délutáni alvás, ami után, mint később kiderült, a szomszéd néni csengetett, ez volt a jel arra, hogy megérkezett a fa és alatta vannak az ajándékok. Ilyenkor mindig nagyon izgatottan szaladtam le a lépcsőn, és vártam, hogy milyen ünnepi díszek lesznek, hogy milyen ajándékokat kapok, szerintem minden gyermeket ez mozgat kiskorában. Ez minden évben egy nagyon-nagyon meghitt pillanat volt.
Sigér Dávid: Ami elsőre beugrik, az az, hogy rohanok le a lépcsőn és szemben ott van a karácsonyfa, alatta pedig az ajándékok. Akkoriban az volt az egyik fénypontja a karácsonynak, amikor a meglepetéseket megkaptuk.
– Mikor jelent meg először focilabda vagy bármi más, futballhoz köthető meglepetés az ajándékok között?
Botka Endre: Szerintem nálam ilyen nem volt. Annak idején inkább kapuskesztyűt szerettem volna, mert gyermekként kapusnak készültem, de aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ehhez nem nőttem elég nagyra, így nem jött össze.
Dibusz Dénes: Szerintem sem kesztyűt, sem labdát nem kaptam karácsonyra, inkább húsvétkor, amikor már a tavasz közeledett. Gyerekként persze nagyon sok labdám és kesztyűm volt, ahányszor csak bementünk egy boltba, kis túlzással addig ki sem jöttem onnan, amíg meg nem kaptam egyet. Mindig volt valami, amivel a szüleim motiválni tudtak, valamit mindig teljesítenem kellett azért, hogy adott esetben egy labdát vagy kesztyűt megkaphassak.
Sigér Dávid: Biztosan kaptam ajándékba labdát, de sajnos nem tudnám megmondani, hogy pont karácsonyra vagy valamelyik születésnapomra, ami nagyon közel van az ünnephez. Arra viszont kimondottan emlékszem, hogy egyszer kaptam egy olyan labdát, aminek volt egy öve, arról a hasamtól lógott ki egy gumiszalag, aminek a végén ott volt a labda, azt aztán lehetett rúgni, ameddig csak bírtam, mert úgyis mindig visszajött hozzám. Azt soha nem felejtem el.
A teljes cikk ITT olvasható el.
Borítókép: Botka Endre, Dibusz Dénes és Sigér Dávid (Forrás: Fradi.hu)
