
A Ferencváros csütörtökön kikapott Felcsúton a Puskás Akadémiától, azaz Sztanyiszlav Csercseszov nem túl jól mutatkozott be a kispadon. Az orosz szakvezető erre is kitért a meccset követő sajtótájékoztatón:
– A világon nincs olyan csapat, amely ne tudna kikapni, a legfontosabb, hogy hogyan válaszol egy vereségre. Mi megadtuk a választ vasárnap. Profi módon álltunk a vasárnapi meccshez, profi reakciót adtunk. A győzelem mindig fontos, különösen igaz ez, ha egy vereség után vagyunk, és egy derbiről van szó. Most ráadásul jó játékkal akartunk nyerni. Nagyon jó helyzeteket dolgoztunk ki, ám ha ezeket nem váltjuk gólra, a saját helyzetünket nehezítjük meg. Ami még nagyon jó volt, az az, hogy csaknem telt házas mérkőzésen léphetett pályára a két csapat. Ezúttal azt a játékot láthattam, amit előzetesen megbeszéltünk. Nem egy teljesen kiegyenlített kilencven percet láthattunk, de az alapelgondolások visszaköszöntek, ezt örömmel láttam.
Sztanyiszlav Csercseszov a folytatásban elmondta, hogy elégedett volt a korábbitól eltérő pozícióban szereplő Tokmac Nguen játékával. Hozzátette: folyamatosan jobban és jobban meg kell ismerniük egymást a csapattal, de a cél, hogy mindenkiből kihozzák a benne rejlő potenciált. A vezetőedző kérdésre reagálva a hiányzó Myrto Uzuniról is beszélt.
– Nálunk a legjobb játékos maga a csapat, Uzuni pedig tagja ennek az együttesnek. Megkeresték őt egy nagy bajnokságból, hétfőn okosabbak leszünk az ő helyzetével kapcsolatban.
Milos Kruscsics két hete lett az Újpest vezetőedzője, és most Sztanyiszlav Csercseszovhoz hasonlóan vereséggel debütált. Ő azonban egyáltalán nem beszélt elkeseredetten, elégedett volt a csapatával, különösen a betegségek miatt zaklatott felkészülést is tekintve:
– Nehezen vettük fel a ritmust, főleg a középpályán nem mentek jól a dolgok, sok helyzetet kidolgozott az ellenfél. Szerencsénk is volt, illetve a kapusunk bravúrjainak köszönhetően sem kaptunk gólt. De gyorsan átláttuk a problémát, már az első félidőben cseréltem, ezzel sikerült stabilizálni a játékot. A fordulás után egészen más Újpestet láthattunk, mi voltunk a jobbak, a kezdeményezőbbek. Számtalan gólhelyzetet kialakítottunk, de hiányzott a kvalitás a gólhoz. A védelem is jól teljesített egy remek csapat ellen. A gól előtt még pont nálunk volt a labda, aztán egy megpattanó, szerencsétlen lövés után bekerült a hálónkba. Jól játszottunk ebben a periódusban, úgyhogy büszke vagyok a fiúkra. Nagyot küzdöttek, beleadtak mindent. Elkaptuk a fonalat, jó úton haladunk.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!