Nos, a remény mindössze percekig pislákolt a vendégek számára az Allianz Arénában, ugyanis Robert Lewandowski jött, látott (a csapata pedig győzött). A lengyel gólzsák az első huszonegy percben két büntetőt harcolt ki és értékesített, a 23. percben pedig a salzburgiak védelmi hibáját kihasználva a harmadik gólját is bevágta. Egy mérkőzés kezdetétől számolva ennél gyorsabban még senki sem szerzett mesterhármast a BL történetében (eddig Marco Simone volt a rekorder, akinek az 1996-os Milan–Rosenborg találkozón 24 percre volt szüksége a három találathoz).
Bár Lewandowski egymaga bebiztosította a bajorok helyét a negyeddöntőben, Serge Gnabry, Leroy Sané és Thomas Müller (kétszer) is hozzátette a magáét a hazaiak 7-1-es győzelméhez. A Salzburgnak egy szépítő gólra futotta Maurits Kjaergaard révén, de a Bayern München így is rendkívül simán, 8-2-es összesítéssel jutott tovább a következő körbe.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés: Bayern München–Salzburg 7-1 (4-0) gólszerzők: Lewandowski (12., 21., 23. – az elsőt és a másodikat 11-esből), Gnabry (31.), Müller (54., 83.), Sané (86.), ill. Kjaergaard (70.) Az első mérkőzésen: 1-1, továbbjutott a Bayern München 8-2-es összesítéssel |
A bombagól sem volt elég
A Liverpool–Inter összecsapás első félórájának legérdekesebb történése sajnos nem a gyepszőnyegen, hanem a lelátón zajlott – egy szurkoló rosszul lett a lelátón, emiatt perceken keresztül állt a játék.
A kényszerszünet után felgyorsultak az események: Joel Matip fejese a felső lécet találta el, majd védőtársa, Virgil van Dijk veszélyeztetett, olasz részről pedig Hakan Calhanoglu szabadrúgásánál kellett résen lennie Alissonnak.
A gól nélküli első félidőt követően a házigazda állt továbbjutásra, amely a párharc milánói felvonását 2-0-ra nyerte. Az Inter nagyobb fokozatra kapcsolt a második játékrészben, és a 62. percben Lautaro Martineznek köszönhetően sikerült csökkentenie a hátrányát. A Liverpool a saját térfelén veszített labdát, négy rövid passzt követően az argentin csatárhoz került a labda, aki a tizenhatos széléről bombázott a bal alsóba.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!