Egy-egy fontos feladata azért akadt a hátul tekerőknek is. Peák Barnabás (Intermarché–Wanty) például felvezette a részhajrát eritreai csapattársának, Biniam Girmaynak, aki le is sprintelte a szerdai szakaszgyőztest, Arnaud Démare-t (Groupama–FDJ), ezzel csökkentette a hátrányát a pontversenyben az éllovas franciával szemben.
A második részhajránál pontok helyett időjóváírást osztottak, az összetett második helyén álló Lennard Kämna (BORA–Hansgrohe) egy másodpercet faragott is a hátrányából Juan Pedro Lópezzel (Trek–Segafredo) szemben, de a spanyol kerekes rózsaszín trikója nem forgott veszélyben.
Rosát a papírformának megfelelően befogta a mezőny, az utolsó kilométereken pedig óriási küzdöttek a szakaszgyőzelemért a sprinterek. Mark Cavendish (Quick-Step Alpha Vinyl) indított először, de őt megelőzte Caleb Ewan (Lotto Soudal) és Démare is.
Azt viszont, hogy kettejük közül ki nyerte a szakaszt, hosszú percekig ők maguk sem tudták. A televíziós ismétlések sem segítettek feloldani a holtversenyt, de a célfotó végül a franciát hozta ki győztesnek.
Démare két nap alatt két szakaszt nyert, összesen már hét sikernél jár a Girón, ezzel a viadal történetének legeredményesebb francia versenyzője lett. Nem akárkiket hagyott le, Jacques Anquetil és Bernard Hinault egyaránt ötszörös Tour de France-győztes legendája a sportágnak.
Démare így a részhajrá ellenére növelte előnyét a pontversenyben, amelyet egyszer, 2020-ban már megnyert az olasz körversenyen.
Pénteken változatosabb, négy kategorizált emelkedőt is tartalmazó szakasz vár a kerekesekre.
Giro d’Italia, 6. szakasz, Palmi–Scalea, 192 km
1. Arnaud Démare (francia, Groupama–FDJ) 5:02:33 óra
2. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto Soudal) azonos idővel
3. Mark Cavendish (brit, Quick-Step Alpha Vinyl) a. i.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!