Anita Alvarez befejezte produkcióját a műúszók egyéni szabadprogramjának döntőjében a budapesti vizes világbajnokságon. A nézőtéri taps azonban gyorsan aggódásba csapott át: a sportoló visszasüllyedt a medencébe.
Edzője mentette ki a budapesti medencéből a sportolót
Ijesztő jelenet zajlott le a budapesti vizes világbajnokságon: a műúszók egyéni szabadprogramjának döntőjében a medencében ájult el az amerikai Anita Alvarez, akit edzője, Andrea Fuentes mentett ki a vízből.

A leggyorsabban Alvarez edzője, Andrea Fuentes reagált, ő mentette ki a vízből a műúszót, aki már nem először járt így karrierje során: tavaly a barcelonai olimpiai selejtezős versenyen is teljesen kimerült a gyakorlatától.
– Néha elfelejtjük, hogy ez megesik a nagy fokú kitartást igénylő sportágakban, mint a maratonfutás, a kerékpár vagy a sífutás. A mi sportágunk sem különbözik, mi is a határainkat feszegetjük, csak éppen a medencében – fogalmazott az edző, aki hangsúlyozta: Alvarez az ijesztő eset ellenére jól van.
– Az orvosok mindent rendben találtak: pulzust, oxigénszintet, vérnyomást… Anita is jól érzi magát, de az orvosokkal együtt fogjuk eldönteni, hogy a csapatversenyben elindulhat-e – mondta Fuentes.
Az esetről a világbajnokság szervezői közleméynt adtak ki csütörtökön. Ebben Prof. Merkely Béla, a FINA Világbajnokság egészségügyi szolgálatának vezetője az alábbi tényezőkre hívja fel a figyelmet:
– amikor egy világbajnoki verseny elindul, rendkívül szigorú FINA-szabályok határozzák meg, hogy a vízimentők mikor avatkozhatnak közbe
– a szabályok alapján a FINA által delegált bírói kar tagjainak jelzésére ugorhatnak be a medencébe, megelőzendő, hogy bármi féleértés kapcsán esetleg félbeszakítsanak egy versenyprogramot
– a szerdai finálé során ilyen jelzés a bíróktól nem érkezett, az edző hiába jelez nekik, ők a szabályok értelmében még ekkor sem avatkozhatnak közbe
– miután az edző saját felelősségére beugrott a medencébe, a helyi vízimentők – érzékelve a veszélyhelyzetet – már nem vártak a bírói jelzésre, hanem maguk is az azonnali közbeavatkozás mellett döntöttek, így végül az amerikai versenyző az ő segítségükkel jutott ki a partra
– a helyi orvosi szolgálat azonnal megkezdte a sportoló szakszerű ellátását; szerencsére, az amerikai műúszó egy percnél is kevesebb időt volt a víz alatt, így egészségügyi károsodás nem érte
– miután a versenyzővel ez már korábban is megtörtént, az edzőjét nem érték váratlanul a történtek – a FINA ugyanakkor vizsgálatot indított, miként előzhetők meg a hasonló esetek.
Borítókép: Anita Alvarez (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Erdei Zsolt: Hiányzott a reflektorfény, a győzelem íze
A visszatérésre készülő korábbi profi világbajnok leadott 14-15 kilót, és tíz évet fiatalodott.

Djokovics beszólt a riválisainak, a US Open rekordnyereménye sem elég neki
Jannik Sinner és Carlos Alcaraz a Grand Slam-trófea mellett a világelsőségért is csatázik.

Tizenöt éves játékos lépett pályára a Premier League-ben
Max Dowman az Arsenal győztes csapatában lépett pályára, Gyökeres Viktor gólt is lőtt a Leeds ellen. A londoni csapat 5-0-ra nyert.

Újpest, Diósgyőr: kétszer 4-1 idegenben az NB I-ben
Két meccs, tíz gól, két idegenbeli siker. Az Újpest és a DVTK óriási formajavuláson ment keresztül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk