Rosszul lett a magyar úszó a világbajnoki döntő után

Négy döntőben voltak érdekeltek a magyar úszók a budapesti vizes vb szerda esti programjában. Az érem nem jött össze, de Kapás Boglárka, Németh Nándor, a 4×200-as női gyorsváltó és Kós Hubert is kitett magáért. Utóbbi olyannyira kiúszta magát a döntőben, hogy rosszul lett utána.

2022. 06. 22. 20:08
KÓS Hubert
Vizes vb 2022 - Úszás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sós Csaba szövetségi kapitány lapunknak előre megmondta: már nemcsak várja, hanem elvárja, hogy berobbanjon a hazai vb-n.

A 19 éves tehetséget évek óta utódjaként emlegetik vegyesúszásban. Tavaly a hazai Eb-n juniorvilágcsúcsot (1:56,99) úszott az elődöntőben 200 vegyesen, de a fináléra nem maradt puskapora és negyedik lett. Aztán a tokiói olimpián annyira izgult, hogy nem jutott tovább az előfutamból. Most a hazai vb-n nagyon szerette volna megmutatni, mire képes.

Kós az ötödik legjobb idővel került be a döntőbe, amelyben nagyon erősen kezdett. 

Féltávnál, a hát után a második helyen állt, mindössze nyolc századdal az éllovas amerikai Carson Foster mögött. 

Kós Hubert rosszul lett a döntő után

Azután jött a mell, Kós hagyományos gyenge pontja, amelyen ezúttal is visszaesett az ötödik helyig. Utána gyorson már nem maradt ereje arra, hogy visszakapaszkodjon, és a hatodik helyen ért be a célba.

Az 1:57,26 elmaradt az egyéni legjobbjától, noha Sós Csaba arra számított, hogy azon egy másodpercet javítani tud és akkor harcban lehet az éremért. Ha így tesz, az 1:56-on belüli eredménnyel valóban, a bronz meglehetett volna neki. De Kós így is teljesen kiúszta magát. Olyannyira, hogy rosszul lett a döntő után, ezért a vegyes zónában sem jelent meg a szokásos interjúkra.

KÓS Hubert
Kós Hubert. Fotó: Kovács Tamás

A 200 vegyes világbajnoka Léon Marchand lett, aki az olasz Massimiliano Rosolino 2001-es sikere óta az első európai vb-aranyérmese a számnak. A 19 éves francia le sem tagadhatná, hogy az edzője az a Bob Bowman, aki Michael Phelpset is elkísérte a legendává válás útján. Marchand ugyanazokban a számokban villog, mint annak idején Phelps: győzött Budapesten mindkét vegyes számban, 200 pillangón pedig ezüstérmes lett a világrekordot döntő mögött.

Oda kell figyelni rá.

Kapás trónja a kanadai csodalányé

címvédőként állt rajthoz 200 pillangón, de ezúttal már az is kisebbfajta csoda volt, hogy eljutott a fináléig. Az év elején még a visszavonulás is foglalkoztatta a makacs deréksérülése miatt, két hónapja még nem tudta, hogy itt lesz-e a vb-n, két hete pedig még azt sem, hogy a 200 pillangót elvállalja-e.

Elvállalta, és nem bánta meg.

Kapás szokásához híven lassabban kezdett 200 pillangón, a mezőny viszont gyorsabban lendült bele a megszokottnál. Emiatt 2019 világbajnoka túl nagy hátrányba került, és hiába hajrázott menetrendszerűen, ez már csak arra volt elég, hogy az utolsó előttit behozza: Kapás a dán Helena Bachhal együtt 2:08,12-t teljesített, így holtversenyben a hetedik helyen végzett.

KAPÁS Boglárka
Kapás Boglárka. Fotó: Kovács Tamás

Gyengébb időt úszott, mint a keddi elődöntőben (2:07,89), de azzal sem végzett volna előrébb a hetedik helynél. – Elég sokat kivett belőlem az elődöntő, amit most éreztem magamon – mondta Kapás a vegyes zónában. – Szerettem volna megelőzni legalább egy embert a döntőben, ez majdnem sikerült, de összességében nem bántam meg, hogy elindultam a vb-n.

Kapás trónját 200 pillangón a kanadai Summer McIntosh foglalta el, aki juniorvilágcsúccsal nyert (2:05,20). 

Róla még egész biztosan sokat hallunk majd, 400 gyorson egy ezüstérmet is szerzett már Budapesten, szerdán viszont történelmet írt: 15 évesen és 308 naposan a legfiatalabb kanadai világbajnok lett. Összességében pedig a kínai Je Si-ven 2011-ben, 200 vegyesen aratott győzelme óta nem volt ilyen fiatal egyéni vb-aranyérmes úszásban.

Németh Nándor elhagyta a sapkáját

Németh Nándor tavaly országos csúccsal volt nyolcadik a tokiói olimpián 100 gyorson, és a hazai vb-n minden tekintetben túlszárnyalta az akkori teljesítményét. A rekordját már a keddi elődöntőben meg kellett döntenie, ugyanis holtverseny miatt szétúszásra kényszerült az olasz Lorenzo Zazzerivel, akit új csúcs felállításával (47,69) győzött le. 

Ezt az időt Németh nem tudta megismételni a döntőben (úszás közben még az egyik sapkáját is elhagyta), ám a 48,13-mal így is előrébb végzett, mint Tokióban – hatodik lett.

– A lendület és a magabiztosság, amit a szétúszás adott, munkált bennem, de megéreztem, hogy kedden kétszer kellett felállnom a rajtkőre. Összességében elégedett vagyok – fogalmazott Németh, aki a 2019-es vb után újra hatodik lett 100 gyorson, amelynek bajnoka a 17 éves román, David Popovici lett, aki korábban 200 gyorson is nyert.

Ötödik a női gyorsváltó

A nap zárásaként a 4×200-as női gyorsváltó döntője következett. Az ötödik idővel jutottak be a fináléba a lányok, Sós Csaba pedig egy helyen változtatott a csapaton. A rangidős helyét Kapás Boglárka vette át, aki tehát az egyéni döntője után a váltót is segítette. A Pádár Nikolett, Molnár Dóra, Késely Ajna és Kapás összetételű négyes 7:57,90-et úszott, ami gyengébb volt az elődöntős időnél, de ugyanúgy ötödik helyet ért, ami az elérhető maximum volt a négy nagy nemzet, helyezési sorrendben az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada és Kína mögött.

Kettő + egy (?) magyar döntős csütörtökön

A férfi 200 hát középdöntőjében Telegdy Ádám a tokiói olimpia ötödik helyezettjeként magabiztosan jutott be a csütörtöki fináléba, melyben meglepetésre nem az egyetlen magyar lesz, ugyanis a nyolcadik helyen Kovács Benedek is becsúszott a döntőbe. Csütörtökön emellett a férfi 4×200-as gyorsváltó is döntőesélyes, hiszen a fiúk 2017-ben ugyanebben a felállásban (Márton Richárd, Milák Kristóf, Holló Balázs, Németh Nándor) juniorvilágcsúccsal nyerték meg a korosztályos vb-t.

Vizes vb, úszás, szerdai bajnokok és magyar helyezettek:
Nők: 200 pillangó: 1. Summer McIntosh (kanadai, 2:05,20), 7. Kapás Boglárka (2:08,12); 4×200 gyorsváltó: 1. Egyesült Államok (7:41,45); 5. Magyarország (7:57,90)
Férfiak: 100 gyors: 6. Németh Nándor (48,13); 200 vegyes: 6. Kós Hubert (1:57,26)

Szerdai középdöntők magyar helyezettjei (vastaggal szedve a döntőbe jutók):
Nők: 200 mell: 16. Békési Eszter (2:28,17)
Férfiak: 200 hát: 5. Telegdy Ádám (1:56,80), 8. Kovács Benedek (1:57,12)

Borítókép: Kós Hubert a Duna Arénában a vizes vb-n (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.