Mindkét csapat kissé idegesen kezdte a mérkőzést, a támadóidő lepergett, próbálkozások nemigen akadtak. Két és fél perc elteltével viszont Gurisatti Gréta lövése utat talált a kapuba. Ezután a vendégek éppen az ő kiállítását kihasználva egyenlítettek, röviddel később pedig a vezető gólt is megszerezték.
Az első negyed Keszthelyi Rita blokkjával zárult, a második pedig a magyar csapatkapitány jól helyezett góljával indult. Gyors gólváltást követően – magyar részről ismét Gurisatti volt eredményes – 3-3-ra módosult az állás, a nagyszünetben azonban újra a címvédő vezetett (4-3).
A harmadik játékrész kezdetén a találkozó során először kettőre nőtt az amerikai előny. Gurisatti szépített, Rybanská Natasa kipontozódásánál azonban büntetőhöz jutottak a vendégek, amit Musselman magabiztosan értékesített. Válogatottunknak innen már nem volt visszaút, a negyed végére három góllal vezetett az ellenfél. (7-4)
A magyar támadásokból hiányzott a kakaó, a vendégek viszont élni tudtak a lehetőségeikkel, négy gólra elhúztak.
A zárónegyed közepére megrázták magukat Bíró Attila tanítványai, Szilágyi Dorottya és Máté Zsuzsanna is betalált, alig több, mint egy perccel a mérkőzés vége előtt pedig Keszthelyi is eredményes volt, így felcsillant a remény a mieink előtt. Végül Musselman döntötte el a világbajnoki cím sorsát, újabb ötméteresével beállította a 9-7-es végeredményt.