Miként lapunk korábban már beszámolt róla, a labdarúgó NB I 6. fordulójában, augusztus végén Bp. Honvéd–Újpest és Vasas–Ferencváros mérkőzést is játszanak. Ez a párosítás elvileg lehetőség kínál arra, hogy a Puskás Arénában újra kettős rangadót rendezzenek. A Magyar Labdarúgó-szövetség még nem kötelezte el magát emellett, de egyre többen érvelnek a régi módi mellett.
Nyilasi Tibor mi mást is kívánhatna: legyen újra kettős rangadó!
A labdarúgó NB I versenynaptára elvileg lehetővé teszi, hogy a négy fővárosi csapat újra kettős rangadókat vívjon egymással a Puskás Arénában. Korábbi klasszis játékosok természetesen támogatják az ötletet.

A Nemzeti Sport megszólaltatta a négy fővárosi klub egy-egy korábbi nagy egyéniségét a témában.
– Jó időben ötvenezren is kimennének a Vasas–Honvéd, Fradi–Újpest kettős mérkőzésre. Az persze kérdés, az ötlet megvalósításában a klubok mennyire lesznek partnerek, de a mostani futballistáknak szívből kívánom: éljék át azt a csodát, amelyet nekünk volt szerencsénk átélni annak idején – érvelt Nyilasi Tibor, az FTC korábbi hetvenszeres válogatott játékosa:
Kozma István, az Újpest korábbi kiválósága felidézte 1987 áprilisában a Ferencváros ellen szerzett győztes gólját.
– Balról jött a beadás, kapásból elvállaltam, szegény Zsiborás Gábor nem tudott védeni . Fantasztikus érzés volt! Egy újpesti játékosnak nagy élmény volt győztes gólt rúgni a Fradinak, hát még kettős rangadón. Nagyszerű miliőben zajlottak a mérkőzések. Akik a második találkozón játszottak, megnézték az első bajnoki elejét, akik az elsőn szerepeltek, gyorsan öltöztek, hogy lássák az utánuk jövőket. Magam nagyon vártam ezeket a meccseket, különleges hangulatúak voltak, mindig parázs csata zajlott a sok néző miatt. Hogy ma milyen lenne? Egy próbát biztosan megér… – mondta a Liverpoolt is megjárt korábbi negyvenszeres válogatott futballista.
További Sport híreink
Kiss László, a Vasas korábbi csatára a kettős rangadók hangulatát emelte ki, a szoborparkban tartott bemelegítést, ahol a szurkolók testközelből figyelhették az akkor sztárokat.
– Hetvenkilenc júniusában a Fradi ellen léptem pályára kettős rangadón. Nyertünk öt háromra, és három gólt szereztem, ezt nem felejtem el. Ahogyan az 1981-es, Honvéd elleni bajnokit sem, amelyen három nullára vezetett már a kispesti csapat, a harmadik után már a középkezdéshez sem volt kedve nálunk mindenkinek, de rúgtam kettőt, és a végén Komjáti András egyenlített – fantasztikus emlékek. Persze hogy örülnék, ha ismét két jó meccset láthatnának a nézők az arénában! – emlékezett a 33-szoros válogatott csatár, aki az 1982-es vb-n Salvador ellen három gólt szerzett.
A Bp. Honvéd legendás játékosa, Détári Lajos viszont pesszimista, szerinte a kettős rangadók hangulata ma már nehezen elképzelhető. Pedig emlékeznie neki is van mire: több kettős rangadón lépett pályára, 1987 márciusában például a Fradi 2–1-re vezetett a Honvéd ellen, amikor fantasztikus szólógólt szerzett…
Folyamatosan egyeztet az MLSZ A Magyar Labdarúgó-szövetség még nem döntött a kérdésben, de miként Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője elmondta, folyamatosan egyeztetnek a kérdésben. – Az MLSZ már hetekkel ezelőtt elkezdte az egyeztetést a klubokkal és a Puskás Arénával a kettős rangadó lehetőségéről, és mindegyik fél nyitott volt az ötletre. Az OTP Bank Liga sorsolásán mindenesetre megteremtettük a lehetőséget arra, hogy felidézhessük a kettős rangadók hagyományát, ugyanakkor sok a nyitott kérdés, ezekre később kell megtalálni a válaszokat. Nyilván kérdés, a négy fővárosi klub közül a nemzetközi porondon egyetlenként versenyben lévő, bajnok és kupagyőztes Ferencváros miként szerepel Európában az ősszel, de világos: a szándék megvan. |
Borítókép: A telt ház szinte garantált a Puskás Arénában (Fotó: Mirkó István)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.

Újabb európai topcsapat égett meg a klubvilágbajnokságon
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.

Véget ért a várakozás, a Liverpool nagy bejelentést tett
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.

Argentínából, nagy tervekkel érkeztek a ZTE megmentői
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Sokkos állapotban van a Palatinuson medencébe fulladt kislány édesanyja

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Minden Galaxy-felhasználót figyelmeztet a Samsung: indítsd újra a telefonod, különben…

Ömlik a pénz a magyar gazdaságba

Ez a 3 csillagjegy megvalósítja nagyra törő terveit, amint a Mars belép a Szűz jegyébe

Brutális medvetámadás - csodával határos módon menekült meg az áldozat

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben

A férfiak imádják ezt a kamionos trükköt: ez a filléres keverék csodát tesz az autóval

FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó

Mentené a bőrét Karácsony főtájépítésze

Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.

Újabb európai topcsapat égett meg a klubvilágbajnokságon
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.

Véget ért a várakozás, a Liverpool nagy bejelentést tett
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.

Argentínából, nagy tervekkel érkeztek a ZTE megmentői
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.