– Megítélésem szerint Kerkez kiemelkedő teljesítményt nyújtott az Ajax ellen – mondta Israel, akit a De Telegraaf alapján a Nemzeti Sport idézett. – Ha fizikailag nem is ő a legerősebb, rendkívül rámenős a párharcokban és remekül bánik a labdával. Fényes jövő előtt áll, ebben biztos vagyok. Irigylésre méltó helyzetben van az a klub, amelyik úgy adhatta el Owen Wijndalt, hogy az utódja már házon belül volt. Aki legalább olyan jó, mint az elődje, ha nem jobb máris. Látszik, hogy mind a szakmai munka, mind a scouting jó kezekben van a klubnál.
Kerkez tavaly februárban került a figyelem középpontjába, amikor az AC Milan szerződtette az NB II-es Győrből, méghozzá az olasz klub legendás játékosa, jelenlegi sportigazgatója, Paolo Maldini kifejezett kérésére, aki a hírek szerint magánrepülőgépet is küldött a vajdasági születésű játékosért.
Kerkez Milánóban az utánpótlásban futballozott, de tavaly nyáron egy felkészülési mérkőzésen két gólt is szerzett a Milan felnőttcsapatában. Az elmúlt idényben mégsem került bevetésre a profik között, így kimaradt a Milan olasz bajnoki címéből is. Talán ez sarkallta Kerkezt a továbblépésre, Hollandia és az AZ Alkmaar pedig kiváló hely a fiatal futballisták számára a fejlődésre.
A holland klub kétmillió eurót fizetett Kerkezért a Milannak, és a magyar játékos hamar beverekedte magát a csapatba. Ebben közrejátszott az is, hogy az AZ a nyáron tízmillió euróért eladta az Ajaxnak a korábbi balhátvédjét, az Israel által is említett Wijndalt, aki nem mellesleg már 11-szeres holland válogatott.
Kerkez még csak a most következő Nemzetek Ligája-mérkőzéseken debütálhat a magyar nemzeti csapatban, ugyanis tagja Marco Rossi Németország és Olaszország ellen készülő keretének. Erre az idénybeli remek játékával szolgált rá, az AZ mind a hét bajnokiján kezdőként lépett pályára, egy gólt is szerzett, miközben az Európa-konferencialigában már három gólpasszt számlál.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!