Ádám Martin is szorgalmasan termelte eddig a gólokat a dél-koreai Ulszan Hyundai együttesében, ám a múlt héten nem volt eredményes. Szerdán az Incseon United otthonában végig a pályán volt, de 0-0 lett a végeredmény, majd a vasárnap hazai pályán nem került be a kezdőcsapatba a Szuvon FC ellen, a 84. percben cserélte be az edzője, az Ulszan 2-0-ra így is megnyerte a meccset. Két bajnokit játszott Callum Styles is az angol másodosztályban, a Championshipben. A Millwall először 2-0-ra kikapott házigazdaként a Queens Park Rangerstől, a honosított magyar futballista kezdőként 77 percet játszott, majd szombaton ugyancsak otthon 2-1-re legyőzte a Blackpoolt, Styles végig a pályán volt.
A Bundesliga magyarjainak a többsége nem zárt eredményes hetet. Az RB Leipzigben Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is az első perctől az utolsóig játszott előbb a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában, a csapatuk 2-0-s vereséget szenvedett, majd végigjátszották a bajnoki mérkőzést is Mönchengladbachban, ahol 3-0-ra kaptak ki. Úgy tűnt, hogyha holnapig játszik egymással a két csapat, a lipcseiek akkor sem tudnak gólt szerzeni. Bár a vendégeknek adódtak helyzeteik, de a labda nem „akart” a hazai kapuba jutni. A Gladbach viszont remekül támadott az egész meccsen, és bőven szerezhetett volna akár öt-hat gólt is, három lett belőle.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!