Elhibázott lehetőség, Szalai Attila nem ilyen bemutatkozásról álmodott
A magyar válogatott védő végigjátszotta az első meccsét a Pogon Szczecinben.
A magyar válogatott védő végigjátszotta az első meccsét a Pogon Szczecinben.

Immár három magyar légióst láthatunk játszani a Premier League-ben.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Voltak, akik több mérkőzésen is szóhoz jutottak és bizonyítottak.

Gulácsi Péter és Willi Orbán biztos tagja a parádésan menetelő RB Leipzignek, utóbbi csúcsot is döntött.

Az idény eddigi részében egyetlen mérkőzésen kapott lehetőséget a klubjában.

Gazdag Dániel hiába szerzett gólt, csapata drámai körülmények között vereséget szenvedett.

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool továbbra is hibátlan a Premier League-ben.

Willi Orbán több műfajban is jeleskedett, Baráth Péter pedig roppant fontos találattal rukkolt elő.

Callum Styles két góllal zárta a Championshipet, Sallai Roland gólpasszt adott a Galatasarayban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

A nukleáris erőműveket elutasítók aránya harmadára csökkent az Európai Unióban.

Megéri a nyugdíjasokat foglalkoztatni mindkét félnek.

A Manchester City edzője azután állt elő a dologgal, hogy a csapatával bejutott a Ligakupa fináléjába.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.