Egy megsérült és egy nem kerettag magyar lőtt gólt külföldi bajnokságban
Dárdai Bence megszerezte az első találatát a Bundesligában, de ezt még németként tette.
Dárdai Bence megszerezte az első találatát a Bundesligában, de ezt még németként tette.

A válogatott várható légiós kerettagjai közül csak Ádám Martin szerzett gólt, ő rögtön kettőt is.

Csoboth Kevin és Schön Szabolcs a találata mellett gólpasszt is adott a csapattársaknak.

Ameddig a magyar játékos is pályán volt, vezetett a Galatasaray.

Csoboth Kevinen kívül egy magyar gólszerző volt a hétvége külföldi meccsein.

Elek Gábor több klasszis légióssal két éve már döntőbe jutott a Bajnokok Ligája Final Fourjában, ám most ennél is többre vágyik a Fradi, a csúcsra, így lassan a női kéziseknél is kisebbségbe szorultak a hazai játékosok, de az eredmény egyelőre igazolja az arculatváltást.

Gulácsi Péter parádésan védett az RB Lepzigben, Szoboszlai Dominik nagyszerűen szolgálta ki a társait.

Már négy európai top ligában találunk biztos csapattagnak számító magyar futballistát.

Vancsa Zalán öt gól nélküli bajnoki után talált be ismét.

Három kontinens csapataiban volt magyar érdekeltség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.