Az angol élvonalban, a Premier League-ben a Borurnemouth két meccset is játszott a múlt héten, és mindkétszer számított Kerkez Milos szolgálataira. Hétfőn a csapat a West Ham Unitedet fogadta és játszott vele 1-1-et, vasárnap pedig a Manchester United vendége volt. Az angol klubban az ötvenedik meccsét játszó magyar válogatott védő és a Bournemouth is nagyszerű teljesítményt nyújtva nagy meglepetésre 3-0-ra győzött, és ezzel az Aston Villát és a Manchester Cityt is megelőzve az ötödik helyen áll a tabellán, Kerkez Milos ázsiója pedig meredeken emelkedik.

A Liverpool szerdán a Ligakupában 2-1-re nyert Southamptonban, Szoboszlai Dominik több kulcsemberrel együtt kihagyta ezt a találkozót, a csapata a sorozat elődöntőjében a Tottenhammel vív majd két mérkőzéses párharcot. Vasárnap éppen a Tottenhamhez utazott a soros bajnoki meccsre, és ekkor Arne Slot a legerősebb csapatát küldte pályára, beleértve a magyar válogatott csapatkapitányát is. Ő pedig remekelt, előbb megszerezte csapata harmadik gólját, később adott egy gólpasszt Mo Szalahnak, de még két gól előkészítésében benne volt, mondhatni, egyik főszereplője volt a 6-3-as győzelemnek.
A Championshipben, azaz a másodosztályban Callum Styles sérült, így nem lehetett tagja a West Bromwich Albion keretének, Szűcs Kornél viszont végigjátszotta a Plymouth Argyle hazai találkozóját a Middlesbrough ellen, a végeredmény 3-3 lett. A harmadik vonalban a Bolton a Wycombe vendége volt, Schön Szabolcs végig a pályán volt a 0-0-lal zárult meccsen.
Gyollai Dániel nem szokott szerepelni ebben az összeállításban, ezúttal azonban nem szabad kihagyni: az északír bajnokság élvonalában vitézkedő Glentoran magyar kapusa gólt szerzett,
a Cliftonville stadionjában a házigazdák egygólos vezetésénél szabadrúgást végzett el a saját tizenhatosa előterében, és akkorát rúgott a labdába, hogy az meg sem állt az ellenfél tizenhatosáig, a vendégek támadója és a védők sem értek bele a labdába, ami aztán a Cliftonville kapusának feje fölött szállt be a hálóba.