A magyar légiósok zöme még pihen, a legtöbb bajnokság szünetel, így a múlt héten a szokásosnál jóval kevesebben szerepeltek a szokásos összeállításunkban. A legnagyobb érdeklődés a Premier League-ben Szoboszlai Dominik pályára lépését előzte meg, ám hiába. A Liverpool a megbetegedett magyar válogatott középpályás nélkül fogadta a Manchester Unitedet, és játszott vele fordulatos mérkőzést, amelynek 2-2 lett a végeredménye.
Ettől még lett magyar hőse a PL 20. fordulójának: Kerkez Milos parádés gólpasszal járult hozzá a Bournemouth Everton elleni hazai győzelméhez. A legtöbb médium Kerkez Milost hozta ki a mérkőzés legjobbjának, és érthetően megszaporodott azoknak a híreknek a száma, amelyek szerint akár már a téli átigazolási időszakban klubot válthat, és a Liverpool vagy a Manchester United lehet pályafutásának a következő állomása.
Az angol másodosztályból is van kit kiemelni, ott Callum Styles alkotott emlékezeteset. Csapata, a West Bromwich Albion január 1-jén hazai pályán 3-1-re legyőzte a Prestont, és a második gólját a magyar válogatottban az utóbbi fél évben a kevés játékperc miatt mellőzött honosított védő lőtte. Szombaton a WBA a Swansea vendégeként ért el 1-1-et, Callum Styles ezen a találkozón is végig a pályán volt. Az előző év utolsó napján jelentette be a Plymouth Argyle, hogy elköszönt Wayne Rooney vezetőedzőtől, a csapat másnap 2-2-re végzett otthon a Bristol Cityvel, szombaton 0-0-lal utazhatott haza Stoke-ból, Szűcs Kornél mindkét meccset végigjátszotta.
A harmadik osztályban, a League One-ban a Bolton Wanderers Schön Szabolccsal a kezdőben kapott ki 2-1-re a Mansfield otthonában, a magyar csatárt a 60. percben lecserélték, szombaton Exeterben is 2-1-es vereséget szenvedett, Schön Szabolcs ezúttal is tagja volt a pályára vonuló csapatnak, és ezúttal 70 percet kapott.
Az olasz élvonalban, a Serie A-ban Balogh Botond ezúttal is tagja volt a Parma védelmének, a csapat a Torino otthonában játszott gól nélküli döntetlent. A francia első osztályban is rendeztek már fordulót, a La Havre a Marseille-hez látogatott el, Loic Nego végig részese volt az 5-1-re elveszített mérkőzésnek. A török bajnokságban Sallai Roland a kispadon kezdett, és a 74. percben állt be a Göztepét otthon 2-1-re legyőző Galatasarayba, a Rizespor pedig Mocsi Attilát végig bevetve 1-1-et játszott hazai pályán a Besiktassal.
Koszta Márk szépített a Voloszban
Cipruson is zajlik a bajnokság, az AEL Limasszol Kecskés Ákost végig bevetve kapott ki a saját stadionjában az Apollontól, az Omonia Nicosia pedig Lang Ádámot nem nevezve nyert 3-0-ra az AEK Larnaca vendégeként. A görög élvonalbeli Voloszban a kapus Kovács Dániel és a csatár Koszta Márk is végigjátszotta a bajnokesélyes AEK Athén ellen 4-2-re elveszített hazai meccset, Koszta a 70. percben, már 3-0-s athéni vezetésnél gólt szerzett. A 28 éves csatár idénybeli 15. bajnokiján az ötödik találatát érte el, emellett a Görög Kupában is szerzett három gólt.