Volt itt minden: elérzékenyülés, jó lövés, ölelkezés a szurkolókkal, katartikus győzelem és pálinka. Bár Dzsudzsák Balázs gólt nem lőtt utolsó, válogatottsági rekordot jelentő, százkilencedik meccsén a címeres mezben, csak viccesen jegyezte ezt meg a lefújás után, valójában élvezte a búcsú minden pillanatát.
Jó erős barack volt – így köszönt el Dzsudzsák Balázs
A búcsú minden pillanatát kiélvezte, és még a forgatókönyv is drámai lett. Dzsudzsák Balázs százkilencedik válogatott meccsén, utolsó pillanatban kiharcolt győzelemmel köszönt el a nemzeti csapattól.

– Megint hihetetlen érzelmi löketet kaptam a válogatottól, ahogy az utolsó percben nyerte meg a meccset, nagyon büszke vagyok rájuk. Kalmár Zsolt már tegnap edzés után is, amikor még kint maradtunk, rúgott egy hatalmas gólt, most pedig azt mondta, nekem rúgta a találatát – mondta el az immár egyedüli magyar válogatottsági csúcstartó.
Dzsudzsák jól teljesített az utolsó fellépésén, noha három év telt el az előző, száznyolcadik fellépése óta. Pedig már a Himnusz éneklése alatt elérzékenyült, de amikor elkezdődött a játék, megvolt a megfelelő koncentráció.
– Magamhoz képest jól bírtam a meccset. A lecserélésemkor tudtam igazán elengedni mindent, köszönöm a közönségnek a fogadtatást, a transzparenst. Na meg a pálinkát is, jó erős barack volt, ahogyan azt megbeszéltük – árult el fontos titkot Dzsudzsák, aki ötvenhárom perc után hagyta el a pályát a görögök ellen végül 2-1-re megnyert meccsen, majd szurkolókkal ölelkezett és pacsizott, mielőtt visszaért a kispadhoz.
A lefújás után pedig mikrofont kapott a kezébe, s hangerőben is egészen jól bírta az estét, bár amikor a szüleinek mondott köszönetet, akkor elcsuklott a hangja. A szurkolóktól az említett pálinka után így köszönt el Dzsudzsák:
Ott voltatok velem a jóban és a rosszban is. Hála Istennek az utóbbi időben csak a jó jut nektek, csak a jó jut nekünk. Legyetek nagyon büszkék erre a csapatra, erre az országra.
További Sport híreink
Borítókép: Dzsudzsák Balázs és Berzi Sándor az emlékplakettel (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem
A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Szoboszlai tényleg Gerrard nyomában, elképesztő rekord kapujában van + videó
Szoboszlai Dominik vasárnap már a 11. gólját szerezte a mostani idényben, ebből ötöt szabadrúgásból, elképesztő statisztika.

A Milan sztárjának dührohamát a kapus próbálta csillapítani
A vörös-feketék sztárját hiába próbálta ölelgetni az edzője, elhárította a gesztust.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból
Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem
A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Szoboszlai tényleg Gerrard nyomában, elképesztő rekord kapujában van + videó
Szoboszlai Dominik vasárnap már a 11. gólját szerezte a mostani idényben, ebből ötöt szabadrúgásból, elképesztő statisztika.

A Milan sztárjának dührohamát a kapus próbálta csillapítani
A vörös-feketék sztárját hiába próbálta ölelgetni az edzője, elhárította a gesztust.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból
Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!