– Toni mindig a csapatunk tagja volt, mindenki így tekintett rá – fogalmazott a lábtörést szenvedett Neuer, akinek Tapalovic az esküvői tanúja is volt. – Nem nekem és velem dolgozott tizenegy és fél éve, hanem az összes kapussal. Mindig jól el tudtuk választani a munkát és a privát életünket. Igazi mélyütés volt a távozása, ráadásul már eleve a padlón voltam. Úgy éreztem, mintha kitépték volna a szívemet, ez volt a legbrutálisabb dolog, amit pályafutásom során átéltem, és elég sok mindent megéltem. Mindegyik kapus darabokra tört, mindenki sírt. Ez szerintem mindent elmond.
Neuer barátja helyett Nagelsmann bizalmasa
Neuer és Julian Nagelsmann vezetőedző között állítólag régóta feszült a viszony, amire csak rátett egy lapáttal a kapus felelőtlen síbalesete, amely miatt ebben az idényben már nem léphet pályára. A müncheniek emiatt igazolták le a Bundesliga egyik legjobb kapusát, a svájci Yann Sommert a Mönchengladbachtól, és Neuer távollétében a kapusedző leváltása is Nagelsmann pozícióját erősíti.
Ugyanis Tapalovic személyében nemcsak egy Neuerhez közel álló szakember hagyta el a szakmai stábot, hanem a helyére Nagelsmann bizalmi embere érkezett.
Michael Rechner és Nagelsmann gyakorlatilag együtt nőttek fel a Hoffenheim akadémiáján edzőként, 2015-ig mindketten a klub utánpótlásában dolgoztak együtt, majd szinte egyszerre kerültek az első együtteshez. Rechner 2015 januárjában Petry Zsolt helyére lépve lett a Hoffenheim kapusedzője, ekkor Nagelsmann már szintén a szakmai stáb tagja volt, majd 2015 októberében ő lett a vezetőedző.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!