Verstappen egy híján mindenkit levadászott Dzsiddában

Az első után a második versenyhétvégén is megállíthatatlannak bizonyult a Red Bull, és Bahreint követően vasárnap Szaúd-Arábiában is az osztrákok kettős győzelmével ért véget a futam. A különbség annyi, hogy a pilótáik helyet cseréltek, és ezúttal Sergio Péreznek jutott az első hely, az időmérőt műszaki hiba miatt feladó Max Verstappen pedig a tizenötödikről a másodikra zárkózott fel. Fernando Alonso is újra dobogóra állt, a Formula–1-es pályafutása során immáron századszor, de végül elbúcsúzott ettől az eredménytől, és időbüntetése miatt George Russell örökölte meg a harmadik helyet.

2023. 03. 19. 19:42
Sergio Pérez Red Bull Szaúd-arábiai Nagydíj
Sergio Pérez Red Bull Szaúd-arábiai Nagydíj Fotó: Tóth Zsombor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Az élmezőnyből először Stroll kapott új abroncsokat a 14. körben, rövidesen a Ferrarik is kiálltak, amire aztán alaposan ráfáztak. Stroll Aston Martinja ugyanis felmondta a szolgálatot, ezért a kanadai félrehúzódott a 18. körben. Mondanunk sem kell, pályára hajtott a biztonsági autó, az addig nem cserélő pilóták pedig a bokszba vették az irányt. 

Az ebben az időszakban történt kerékcseréjével sokat nyert Verstappen, és egy csapásra mindkét Ferrarit átugrotta. Az újraindításkor, a 20. körben így Pérez, Alonso, Russell, Verstappen, Sainz, Hamilton, Leclerc, Juki Cunoda (Alpha Tauri), Ocon, Pierre Gasly (Alpine) volt az első tíz sorrendje. Verstappen ekkor folytatta a vadászatot, és körökön belül Russellt és Alonsót is megelőzte, majd elindult Pérez nyomába, akinek több mint öt másodperc előnye volt vele szemben. A kétszeres világbajnok hollandnak csak tizedeket sikerült ledolgoznia a hátrányából, így Wolffnak nem, Alonsónak igaza lett: Verstappen a második helyen futott be a pályafutása ötödik győzelmét behúzó Pérez mögött. 

A verseny második felére az első tíz helyen beálltak a különbségek, tehát Alonso harmadik helyét sem veszélyeztette senki, aki Red Bullokhoz hasonlóan az idénynyitó után ismét dobogóra állt, összességében pedig tekintélyes pályafutása során századszor. Csakhogy végül el kellett búcsúznia a harmadik helyétől, mivel utólag tíz másodperces büntetést kapott, amiért nem szabályosan töltötte le a korábbi büntetését a bokszban. Így Russell örökölte meg a harmadik helyet, Alonso pedig a negyedik lett.

 

A további pontszerző helyeket Hamilton, Sainz, Leclerc, Ocon, Gasly és Kevin Magnussen (Haas) foglalták el.

A következő futam két hét múlva Ausztráliában lesz.

Végeredmény, Szaúdi Nagydíj, Dzsidda (50 kör, 308,450 km, a pontszerzők):
 1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:21:14.894 óra
 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.355 másodperc hátrány
 3. George Russell (brit, Mercedes) 25.866 mp h.
 4. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 30.728 mp h.
 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 31.065 mp h.
 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 35.876 mp h.
 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 43.162 mp h.
 8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 52.832 mp h.
 9. Pierre Gasly (francia, Alpine) 54.747 mp h.
10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:04.826 perc h.
leggyorsabb kör: 1:31.906 perc, Verstappen (50. kör)

A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 21 van hátra):

versenyzők:
 1. Verstappen 44 pont
 2. Pérez 43
 3. Alonso 27
 4. Russell 21
 5. Sainz 20
 6. Hamilton 20
 7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 8
 8. Leclerc 6
 9. Gasly 4
10. Ocon 4
11. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 4
12. Magnussen 1
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1

csapatok:
 1. Red Bull 87 pont
 2. Mercedes 41
 3. Aston Martin 35
 4. Ferrari 26
 5. Alpine 8
 6. Alfa Romeo 4
 7. Haas 1
 8. Williams 1

Borítókép: Ezúttal Sergio Pérez ünnepelt a Red Bull tetején (Fotó: Tóth Zsombor)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.