Xavi talán felidézte önmagában a tikitaka-korszakot, a Pep Guardiola nevével fémjelzett, labdatartáson alapuló játékstílust, ami hosszú éveken át jellemezte és többek között két Bajnokok Ligája-győzelmet hozott a Barcelonának. A katalánok jelenlegi edzője, Xavi volt annak a Barcának az egyik alapembere. Csütörtök este a Király-kupa elődöntőjében a Barcelona ugyanazt élte át, amit korábban a Barcelona ellenfelei: a Real hatalmas labdabirtoklási fölényt alakított ki a Barcával szemben, több olyan szakasza volt a mérkőzésnek, amikor hosszú perceken át a saját térfelére kényszerítette a vendégcsapatot a Bernabéuban. Gólt azonban nem szerzett, ellenben a Barcelona igen, és ezzel előnyt harcolt ki a Király-kupa elődöntőjében.
Xavinak valami nagyon beakadt a Real Madriddal kapcsolatban
Ritkán fordul elő, hogy a győztes csapat edzője a vesztes csapatot dicséri. A csütörtöki El Clasico után ez is megesett: hiába nyert 1-0-ra a Barca a Real ellen, Xavi továbbra is a madridiakat tartja a továbbjutás esélyesének a Király-kupa elődöntőjében, függetlenül attól, hogy Karim Benzemáék csütörtök este egyszer sem találták el a kaput.

A végeredménytől és az ellenfél gyászos támadójátékától függetlenül Xavi továbbra is úgy gondolja, hogy a Real Madrid a továbbjutás esélyese. A véleménye felettébb érdekes, különösképpen annak tudatában, hogy a Real egyszer sem találta el a kaput a mérkőzésen. – Az 1-0-s idegenbeli győzelem előnyt jelent nekünk. De nagyon jól fel kell készülnünk az áprilisi visszavágóra, mert egy hihetetlenül erős Real lesz az ellenfelünk. Én még mindig a Realt tartom a továbbjutás esélyesének – nyilatkozta a mérkőzés után a Barcelona edzője. Xavi mást is kipréselt magából, tudott őszintén lelkesedni a csapata játékáért, elsősorban a védekezésért. – Nem tudtuk megtartani a labdát. Nehéz volt megnyernünk a párharcokat ahhoz, hogy birtokoljuk a labdát, de szerencsére nagyon jól védekeztünk. A végsőkig harcoltunk, és ez nagyon reményteli – értékelt a barcelonai legenda, aki amiatt is tudott örülni, hogy a Manchester United és az Almería elleni vereség után a csapata újra győzni tudott.
További Sport híreink
Carlo Ancelotti, a hazaiak mestere mindenekelőtt leszögezte, hogy a csapata nem érdemelt vereséget. – A 0-1 nagyon rossz eredmény, ennél sokkal többet érdemeltünk volna. Jól játszottunk, a megfelelő intenzitással támadtunk, nem engedtük kibontakozni a Barcelonát. De elől nem voltunk elég élesek, hiányzott a hatékony befejezés. Sok energiát fektettünk a mérkőzésbe, de ennek nem lett meg az eredménye – mondta a Real olasz edzője. Arra nem tért ki, hogyan fordulhatott elő, hogy a csapata egyetlen kaput eltaláló kísérlet nélkül fejezze be a mérkőzést. Pedig ott volt a pályán a tavalyi aranylabdás, Karim Benzema és a fiatal brazil, Vinícius Junior is.
A Barcelona 1-0-s sikerével tényleg nem dőlt el a továbbjutás, április 5-én derül ki, melyik csapat jut be a Király-kupa döntőjébe.
Spanyol Király-kupa: Real Madrid–Barcelona 0-1, gólszerző: Militao (öngól, 26.).
Borítókép: Xavi továbbra is a Realt tartja a továbbjutás esélyesének (Fotó: AFP)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Már csak egy félidőre van a Győr az újabb BL-győzelemtől – kövesse nálunk élőben a döntőt!
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.

A dühöngő Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Jó az a szóda, de a kockázatait kevesen ismerik!

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza

Megerősítette a rendőrség: az ő gyereke volt a vízben talált hároméves kisfiú holtteste

Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára

Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani

Csatatérré változott Lengyelország, az ukránokat nem engedik Budapestre

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

A lejárt jogsi már másnaptól is komoly bírsággal jár!

Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Már csak egy félidőre van a Győr az újabb BL-győzelemtől – kövesse nálunk élőben a döntőt!
40 percet követően a Győri Audi ETO KC négy góllal vezet az Odense ellen.

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.

A dühöngő Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.