Ihász tavaly a világbajnokság második fordulójáig jutott, s ott ő volt az egyetlen, aki a végső győztes Beau Greavestől szettet tudott elvenni. Ráadásul Ihász Veronika bemutatott egy 164-es kiszállót is, amire rajta kívül egyetlen női versenyző sem volt még képes a vb-k történetében.
A tavalyi teljesítmény önmagáért beszél, ennek ellenére Ihásznak idén sem könnyebb támogatókat találnia. – Sajnos Magyarországon nem olyan népszerű a darts, mint a labdarúgás, a kosárlabda vagy a kézilabda, nincs olyan reklámértéke, de bízom benne, hogy idén is sikerül összegyűjteni a megfelelő támogatást – fogalmazott Ihász Veronika.
Minden versenyszámban indulhat magyar dartsos
A hazai dartsosok egyelőre egyet tehetnek: a teljesítményükkel próbálják felhívni magukra a figyelmet. Ebben jó úton haladnak, hiszen azok után, hogy tavaly csak Ihász Veronika képviselte Magyarországot a WDF-világbajnokságon, idén hazánk az egyetlen ország, amelynek minden versenyszámban indulhat dartsosa a vb-n.
A férfiak között Kovács Patrik és Takács Gábor, az ifjúsági fiúk között Borbély András, az ifjúsági lányok között Turai Krisztina szerzett indulási jogot a versenyre. Utóbbi kettő igen szűk mezőnybe kvalifikálta magát, hiszen a fiúk közül csak a legnagyobb négy léphet táblához a sportág ikonikus helyszínén, a lányok számára pedig csak a világbajnoki finálét rendezik a Lakeside klubban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!