A Puskás Akadémia védője különleges helyzetben az Eb-sorsolás után
Szombaton eldőlt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Európa-bajnokság A csoportjában szerepel. Az Eb-sorsolás alapján Svájc, Németország, majd Skócia lesz a mieink ellenfele az Eb-n. Bár mindegyik csapat ellen játszottunk a közelmúltban, a selejtezősorozatban pályára lépett magyar játékosok közül a Puskás Akadémia védője, Nagy Zsolt az egyetlen, aki valamelyik csoportellenfelünk ellen már gólt lőtt a magyar válogatott színeiben.
Azt azért tegyük hozzá: hazai világversenyen még sosem égett le a német csapat: az 1974-es vb-t megnyerte, az 1988-as Eb-t, a 2005-ös Konföderációs-kupát és a 2006-os világbajnokságot egyaránt bronzéremmel zárta.
Szoboszlai liverpooli csapattársa ellen játszhat
Skócia ellen eddig kilencszer vívott meg a magyar válogatott, de valamennyi felkészülési találkozó volt, a jövő évi, harmadik forduló Eb-csoportmeccs lesz az első tétmérkőzés, amit vív egymás ellen a két válogatott. A Liverpool két alapembere, Szoboszlai Dominik és Andy Robertson egyaránt csapatkapitányi karszalagot viselhet a mérkőzésen, de könnyen lehet, hogy a lefújás után csak az egyikük lesz boldog.
Szoboszlai Dominik a magyar, Andy Robertson a skót válogatott csapatkapitánya (Fotó: Getty Images/Yong Teck Lim)
Skócia ellen legutóbb Rossi közvetlen elődje, Georges Leekens vezetésével mérkőzött a magyar válogatott, 2018-ban hazai pályán 1-0-s vereség lett a meccs vége. A legutóbbi győzelmünk az azt megelőző meccsen született Skócia ellen, 2004-ben a duplázó Huszti Szabolcs vezérletével nyertünk 3-0-ra.
Skócia elképesztő sorozata nem rossz előjel a mieink számára: a válogatott eddig nyolc vb-n és három Eb-n szerepelt, s kivétel nélkül mindig mehetett haza a csoportkör után. A legutóbbi Eb-n egy pontot szereztek a skótok, a későbbi döntős angolok ellen, a csehektől és a horvátoktól viszont kikaptak.
Egynél több társa aligha lesz a Puskás Akadémia védőjének
Svájc egészen más sorozatot élvezhetett az elmúlt években, a 2014-es világbajnoksággal kezdve a csapat egymás után öt nagy világversenyen is bejutott az egyenes kieséses szakaszba, a legutóbbi Eb-n az akkori vb-címvédő Franciaországot búcsúztatva a legjobb nyolc közé is.
A selejtezősorozatban nem brillírozott Svájc, Románia mögött lett második, a FIFA-világranglista alapján viszont a csoportunk második legerősebb tagja, csak két hellyel áll Németország mögött.
Svájc ellen 46 meccsen vívott a magyar válogatott, ennél többször csak Ausztriával (137!) mérkőztünk. Az összmérleg a magyarok számára kedvező (30 győzelem, 5 döntetlen, 11 vereség), a XXI. században viszont mindháromszor kikaptak a mieink, ebből kétszer tétmeccsen, Bernd Storck irányításával a 2018-as világbajnokság selejtezőjében. Itthon Szalai Ádám duplázott, de 3-2-es vereség lett a vége, idegenben pedig 5-2, a Szalaihoz hasonlóan már visszavonult Guzmics Richárd mellett Ugrai Roland volt eredményes magyar részről.
Ugrai még aktív játékos a Mezőkövesdben, de a Rossi-érában egyszer sem szerepelt a válogatottban. Azaz az Eb-keretben várhatóan két olyan labdarúgó lesz, aki már lőtt gólt valamelyik csoportbeli ellenfelünkkel szemben. Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia védője az egyetlen közülük, aki szerepelt a selejtezősorozatban, de ha egészséges lesz, akkor szinte biztosra vehető, hogy Schäfer András, az Union Berlin játékosa is részt vehet a jövő évi Európa-bajnokságon.
A magyar válogatott Eb-programja
2024. június 15., 15.00 Magyarország–Svájc 2024. június 19., 18.00 Magyarország–Németország 2024. június 23., 21.00 Magyarország–Skócia
Borítókép: Nagy Zsolt (balra) már lőtt gólt Németország ellen, a csapatkapitányi karszalagot viselő Szoboszlai Dominik eddig gólpasszt jegyezhetett a Nationalelffel szemben (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Jelenleg nincsenek kommentek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az európai politikusok számos képviselője a kommunizmus diktatúrájának valamiféle változatát óhajtja ráerőltetni a világ általunk is lakott népességére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!