Dárdai Pál: Borzasztó, ami történt, próbáljuk megemészteni

Sokként érte a hír Dárdai Pál vezetőedzőt, hogy kedden váratlanul, 43 éves korában elhunyt Kay Bernstein, a német Hertha BSC labdarúgóklub elnöke.

Forrás: MTI2024. 01. 19. 17:09
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Szabadnapom volt, de már korán reggel kimentem az edzőközpontba – mondta a magyar tréner. – Sokkoló volt a hír, felfoghatatlan volt hallani. Éppen a megelőző napokban ismertük meg egymást jobban, négy napot töltött velünk az edzőtáborban, sokat beszélgettünk, bemutatta a feleségét és a lányát. Borzasztó, ami történt.

Kay Bernstein, a berlini klub elnöke  Dárdai Pál vezetőedző egyik nagy támogatója volt,
Kay Bernstein, a berlini klub elnöke vezetőedző egyik nagy támogatója volt (Forrás: X/Herha BSC)

A másodosztályban szereplő egyesület nem közölte, hogy mi okozta az egykori vezérszurkoló és a klub irányítását 2022 júniusában átvevő Bernstein halálát, a német sajtó szerint szívrohamban hunyt el.

 

Dárdai Pál: Pszichológus is segít

A berlini csapat 17 forduló után, azaz az idény felénél a hetedik helyen áll a Bundesliga 2-ben, amelyből az első kettő feljut az élvonalba, a harmadik pedig osztályozót játszik a Bundesliga 16. helyezettjével. A hét végén folytatódó bajnokságban vasárnap a Fortuna Düsseldorfot látja vendégül a Hertha.

– Minden játékosnak a rendelkezésére bocsátunk egy pszichológust. Professzionális környezetben dolgozunk, így mindenki a munkájára tud koncentrálni. Sokat beszélgetünk egymással, próbáljuk megemészteni a történteket – tette hozzá Dárdai Pál.

Borítókép: Dárdai Pál (Fotó: EPA/Clemens Bilan)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.