Firenzében kilencven perc elég volt ahhoz, hogy megtanulják a Puskás Akadémia nevét

Bekövetkezett az, amire nemsokan számítottak: a Puskás Akadémia remek teljesítménnyel 3-3-as döntetlent ért el a legutóbbi két idényben döntős Fiorentina otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező utolsó fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője nem véletlenül mondta a találkozót követően, hogy elégedettnek kéne lennie, de az eredmény alakulása miatt – két góllal is vezetett a csapata – nem igazán tud az lenni.

2024. 08. 23. 8:50
A Puskás játékosai joggal lehetnek büszkék Fotó: Nemzeti Sport/Kovács Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Konferencialiga play-off körében a Puskás Akadémia roppant nehéz ellenfelet kapott, hiszen azon az olasz Fiorentinán kell túljutnia a főtáblához, amely az előző két kiírásban egészen a döntőig menetelt. Az első meccsen Firenzében a felcsúti csapat álomszerűen kezdett, hiszen a 12. percben már 2-0-ra vezetett. Az olasz együttes az első félidő hosszabbításában szépíteni tudott, ami nyilván fellelkesítette, és a fordulás után fordítani tudott. A magyar csapat azonban nem adta fel, bátran támadni kezdett, és a 89. percben egyenlíteni tudott. 3-3 lett a vége, ami felcsúti részről így is bravúr, és izgalmas lehet a jövő heti visszavágó – jövő csütörtökön 21 órától lesz a Pancho Arénában –, hiszen a párharc győztese a Konferencialiga főtábláján folytathatja ősszel.

Fiorentina v Puskas Academy - UEFA Europa Conference League Play-Off 1st Leg
FLORENCE, ITALY - AUGUST 22: Zsolt Nagy of Puskas Academy scores a goal during the UEFA Europa Conference League Play-Off 1st leg match between Fiorentina and Puskas Academy at Stadio Artemio Franchi on August 22, 2024 in Florence, Italy. (Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images)
Nagy Zsolt büntetőből szerezte meg a Puskás vezető gólját. Fotó: Getty Images/Gabriele Maltinti

Nem véletlen, abszolút nem kicsúszott eredmény a felcsútiak bravúrja, hiszen bombaformában kezdték a szezont: veretlenül, pontveszteség nélkül vezetik a hazai bajnokságot, és eddig senki sem tudta legyőzni őket a Konferencialiga selejtezőiben sem. A Puskás Akadémia minden elismerést megérdemel, három gólt lőtt egy tekintélyes ellenfél otthonában, és amikor hátrányba került, szemlátomást esze ágában sem volt beletörődni a vereségbe. Talán éppen emiatt érezhette a PAFC vezetőedzője, Hornyák Zsolt a találkozót követően, hogy hiányérzete van, mert bizony most megfogható lett volna csapata számára a Fiorentina.

HORNYÁK Zsolt
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője sajnálja, hogy elmaradt a nagyobb bravúr. Fotó: Czeglédi Zsolt

– Ha figyelembe vesszük, hogy a Fiorentinával játszottunk, elégedettnek kellene lennem a döntetlennel, de nem vagyok az. Nem gondoltam volna a meccs előtt, hogy hiányérzetem lesz. Minden tiszteletem a Fiorentináé, elismerem a játékerejét, de most úgy éreztem, a hazai csapat kissé lebecsült minket. Ami persze érthető is egy kicsit, hiszen új klub vagyunk az európai futballtérképen. Nagyon sajnáltam, hogy az első félidő végén gyerekes hibából gólt kaptunk, mert ha ez nincs, nem tartom kizártnak, hogy megnyertük volna a meccset. A végén megmutatta a csapat, hogy van ereje és tartása, sikerült egyenlítenünk – mondta a meccs utáni hivatalos sajtótájékoztatón Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője.

Az olaszok új vezetőedzője, Raffaele Palladino nem éppen a legnyugodtabb hangon értékelt. Holott a találkozó előtt sokakat meglepve kijelentette, hogy a Puskás Akadémia jelenleg vezeti a hazája bajnokságát, korábban kezdte a szezont, mint a firenzeiek, és ezért jobb fizikai állapotban van, sok gólt szerez és igen keveset kap. Aztán vélhetően ő lepődött meg a legjobban, amikor beigazolódtak a szavai, és igen kemény visszavágó elé néz jövő héten a csapatával együtt.

Serie A - Parma vs Fiorentina
A Fiorentina mestere, Raffaele Palladino türelmet kér a szurkolóiktól. Fotó: EPA/Elisabetta Baracchi

– Megmagyarázhatatlan, szörnyű kezdés volt. Két súlyos hibából kaptunk két gólt, még jó, hogy aztán felébredtünk. Egyértelmű, hogy még keressük az identitásunkat, de a második félidőben már más hozzáállást, játékot mutattunk, éppen ezért nagyon sajnálom a végén bekapott gólt. Ezt szeretném látni mindenkitől… Akiknek nem tetszett a játéka, azokkal beszélgetni fogok, de ez az én felelősségem. Szurkolóinktól még egy kis türelmet kérek, hisz idő kell ahhoz, hogy teljesen összeérjen a csapatunk – jelentette ki a lilák mestere.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.