Marco Rossi adott tanácsot az olaszoknak, mit tegyenek Böde Dániellel
Firenzében a Paks 38 éves csatárával próbálják elrettenteni a Fiorentina szurkolóit.
Firenzében a Paks 38 éves csatárával próbálják elrettenteni a Fiorentina szurkolóit.
A magyar válogatott játékos hetvenhárom percet játszott.
Edoardo Bove a kórházi ágyából arra kérte csapattársait, hogy mindenképpen lépjenek pályára szerdán, az Empoli elleni bajnokin.
A Fiorentina–Internazionale rangadó 16. percében a hazaiak középpályása, Edoardo Bove összeesett a pályán, a játékos állapotát stabilizálták, kórházba vitték.
Már a rábízott feladat is kellemetlen volt, de hamar még nagyobb lett a baj.
Bolla Bendegúz lehet a legboldogabb a Konferencialiga magyarjai közül.
A statisztika is alátámasztja a magyar válogatott játékos véleményét.
A Konferencialiga előző két kiírásának döntőse játszott Felcsúton.
Hornyák Zsolt szerint az idegenbeli iksz ellenére nem a Puskás Akadémia a favorit a Fiorentina ellen.
A Manchester United egykori kapusának teljesítményét több kritika is érte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hamarosan elindulhat a forgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon is.
A kanyarban sincs a kihívó a regnáló kormányfőhöz viszonyítva.
Soha nem volt még olyan fontos a magyar emberek véleménye energetikai kérdésekben, mint most – hívta fel a figyelmet az energiaügyi miniszter helyettese.
Egyelőre nincs ideje vele foglalkozni a kormányfőnek, majd délután.
A férfi az interneten keresett útmutatókat robbanószerkezetek készítéséhez.
Kitartónak kell lenni.
A milliárdos szerint a munka szerepe radikálisan átalakulhat.
Már a hatgólos első félidő hatalmas fordulatokat hozott.
The leftist-liberal side would be delighted if the meeting were canceled.
A FAB és a SoNoRo művészei lépnek fel a Zeneakadémián.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.