Csoboth Kevin először kezdett a St. Gallenben, amelynek nem is saját veresége fáj igazán

Az Európa-liga mellett csütörtökön játszották a harmadik számú európai kupa, a Konferencialiga alapszakaszának újabb fordulóját is. Csoboth Kevin nyári klubváltása óta először került a St. Gallen kezdőcsapatába, de a svájci csapat nem tudott bravúrpontot szerezni a Fiorentina ellen. Két forduló után kilenc csapat százszázalékos a Kl-ben, a két fő esélyes, a Chelsea és a Fiorentina mellett többek között Bolla Bendegúz csapata, a Rapid Wien is hat ponton áll.

2024. 10. 25. 8:37
Csoboth Kevin St. Gallen Konferencialiga
Csoboth Kevin a kezdőcsapat tagja volt a Fiorentina ellen Fotó: IMAGO/Reuters/Franz Schefer
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jól kezdődött a mérkőzés Csoboth Kevin csapatának: a St. Gallen 1-0-ra vezetett a félidőben a Konferencialiga legutóbbi két kiírásának döntőse, a Fiorentina ellen. Az olaszok aztán a második játékrészben megrázták magukat, végül 4-2-re nyertek Svájcban, két forduló után hat ponttal a második helyen állnak a Kl óriástabelláján, míg Csoboth Kevin csapata az utolsó előtti, 35. pozíciót foglalja el. A magyar támadó nyári klubváltása óta először volt a kezdőcsapat tagja, de az első Kl-fordulóval ellentétben ezúttal nem került gól vagy gólpassz a neve mellé. Csobothot a 64. percben, 2-2-es állásnál cserélte le edzője.

VIENNA, AUSTRIA - OCTOBER 20: Donis Avdijaj of Hartberg and Bendeguz Bolla of Rapid during the Admiral Bundesliga match between SK Rapid and TSV Egger Glas Hartberg at Allianz Stadion on October 20 2024 in Vienna, Austria.241020_SEPA_29_023 - 20241020_PD13513 (Photo by Thomas Pichler / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP) Bolla Bendegúz Konferencialiga
Bolla Bendegúz alapember a Rapidban, amely mindkét Konferencialiga-meccsét megnyerte idén (Fotó: APA-PictureDesk/AFP/Thomas Pichler)

A St. Gallennek talán nem is a Fiorentina elleni zakó fáj igazán, ez az eredmény ugyanis annak ellenére papírforma, hogy az olaszok a Puskás Akadémia ellen kis híján már a selejtezőben elbuktak.

Az első fordulóbeli, Cercle Brugge elleni 6-2-es vereség már annál fájdalmasabb Svájcban, különösen azután, hogy a belgák a második fordulóban 3-1-re kikaptak az izlandi Víkingurtól. Ez volt az első győzelem, amelyet izlandi csapat európai főtáblán aratott, s hasonló sikernek örülhetett Wales is: a The New Saints az Asztana ellen nyert 2-0-ra.

Csoboth mellett Bolla kezdett

A Konferencialiga öt magyarja közül Csoboth mellett Bolla Bendegúz került még a kezdőcsapatba. Ez nem is meglepő, a magyar válogatott jobb oldali védője stabil alapember az osztrákoknál. A Rapid 1-0-ra nyert a Noah ellen, így egyike a kilenc százszázalékos csapatnak a Konferencialigában.

Szintén megszokott, hogy Sós Bence csereként kap lehetőséget a Topolyában, amely a St. Gallenhez hasonlóan még pont nélkül áll ezúttal hazai pályán kapott ki 3-0-ra a Legiától. Ezúttal a 73. percben lépett pályára a magyar játékos, addigra már kialakult a végeredmény.

Lang Ádám az Omonia kispadján vesztes meccset ült végig a Heart otthonában (2-0), Vancsa Zalán viszont legalább győzelemnek örülhetett a Gent cseréi között, a belga csapat 2-1-re nyert a norvég Molde ellen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.