Azt eddig is tudtuk, hogy az Európa-liga rájátszásának első mérkőzésére készülő Ferencváros továbbra is nélkülözni kényszerül a január 23-án, Frankfurtban megsérült csapatkapitányát, Dibusz Dénest, aki annak ellenére bekerült a zöld-fehérek El-keretébe, hogy minimális esély volt arra, hogy szerepet vállaljon a Viktoria Plzen elleni párharc valamelyik meccsén . Ennek megfelelően a héten, a sajtónyilvános edzésen ezúttal sem volt jelen a Fradi elsőszámú kapusa.

Csütörtök délelőtt robbant a bomba, az Uefa.com adatbázisa szerint
Dibusz kikerült a Ferencváros Európa-liga keretéből, azaz a kapus sérülése úgy tűnik, sokkal súlyosabb annál, mint azt mindenki remélte.
Gróf már ott van az El-keretben
A csapatkapitány helyét a nemrég igazolt Gróf Dávid foglalta el, és a 35 éves kapus vélhetően azonnal bekerül a zöld-fehérek csütörtök esti meccskeretébe is, amikor
a csapat létfontosságú mérkőzést vív a cseh Viktoria Plzen ellen.
Ugyanakor megnyugtató lehet a szurkolóknak, hogy a Ferencváros később, felépülését követően – ha még versenyben lesz a nemzetközi porondon – újra nevezheti majd Dibusz Dénes az El-keretbe.

Ugyanakkor lassan Marco Rossi is elkezdhet gondolkodni azon, vajon
kit hív be a törökök elleni Nemzetek Ligája-rájátszás mérkőzéseire a válogatott keretbe kapus posztra.
Gulácsi reaktiválása immár nélkülözhetetlen, nagy kérdés, kik jöhetnek még számítása addig, amíg Dibusz sérült.