Róma ég: egymásnak üzenget az edző és a csapat világbajnok sztárja
A rómaiak edzője viszont nem értett egyet játékosával a Plzen elleni hazai kudarc után.
A rómaiak edzője viszont nem értett egyet játékosával a Plzen elleni hazai kudarc után.

A bajnoki vereség megpecsételte Koubek sorsát.

A Plzen legendája élő adásban tett megjegyzést a Fradi elleni meccs játékvezetőjére.

Az FTC csapatkapitánya szerint az egyenlítés volt a maximum.

A csalódott vendégek játékosa újra és újra előkerülő hibát említett a Fradi elleni meccs után.

Az ír szakember először a szurkolókat és a cseréket emelte ki az Európa-liga-meccs után, majd hihetetlen állításokat tett.

A rendes játékidő hosszabbításban lett meg a pont.

Bőven voltak változtatások a cseh Viktoria Plzen elleni rajt előtt.

A cseh válogatott Robert Vagner szókimondó interjút adott a Fradi–Viktoria Plzen El-rajt előtt.

Hét év alatt ötödször kezdi a szezont az El-ben a Fradi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Magyar Péternek teljesen mindegy, mi történik Magyarországon.”

A kormánypártok azért indítottak aláírásgyűjtést, hogy megállítsák Brüsszel háborús terveit.

A program Brüsszel háborús terveit finanszírozná.

Nagy bravúr volt!

Szijjártó Péter az országjárásán tartott lakossági fórumon hangsúlyozta, hogy a brüsszeli vezetők a háború meghosszabbításán dolgoznak.

A rendőrség az adventi időszak kezdetével országszerte fegyveres, golyóálló mellényekkel felszerelt járőröket állított szolgálatba.

Új drónelhárító egység jön létre.

A magyar szövetség szektorbezárással sújtotta a klubot.

Az angol sajtóban ismét a Fradi húszéves középpályásának nevét lehet olvasni.

Vicces Facebook-bejegyzésnek indult, aztán valami egészen más lett belőle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.