Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
A 3-0-ás végeredmény nem is tükrözi igazán a két csapat közötti különbséget.
Kapott gól nélkül mutatkozott be másodszor is a Fradiban a kapus.
Az Uefa.com szerint Dibusz Dénes helyét a nemrég leigazolt korábbi ferencvárosi hálóőr, Gróf Dávid foglalta el.
Gróf Fradi-múlttal és nagy rutinnal tért vissza oda, ahol korábban alulmaradt Dibusz Dénessel szemben.
Gróf Dávid egy skóciai rendőrőrsön szállhatott magába, és nem bánja a fiatalon elkövetett hibáit.
Gróf Dávid tizenegyest védett, a végén több okból sem örülhetett a görög bajnoki meccsen.
Gróf Dávid nem tudott gyökeret ereszteni a DVSC-ben, Görögországban a Levadiakosznál folytatja a pályafutását.
A szerb edző reakciójára az lehet mentség, hogy nem értette, mit skandáltak a Honvéd szurkolói Gróf Dávidnak.
Dibusz Dénes szerint az álomszerű őszi szezont a világbajnoki részvétel kivívásával lehetne felülmúlni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már negyedszer kellett megszakítani egy meccset az Egyesült Államokban zajló tornán.
Gengszterfilm? Igen. Valós sztori? Még inkább.
Konzultációja lojalitási nyilatkozatot is jelentett.
Sokszor elmondtam, hogy szerintem az orosz és az ukrán nép valójában egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk – fogalmazott Vlagyimir Putyin.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert arról kérdezték, hogy miért fél Európa attól, hogy Oroszország megtámadhatja a NATO-t.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemhez kerül a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézete.
A kimaradó szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat, több környékbeli buszvonal sűrítve indul.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert arról kérdezték, hogy miért fél Európa attól, hogy Oroszország megtámadhatja a NATO-t.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemhez kerül a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézete.
A kimaradó szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat, több környékbeli buszvonal sűrítve indul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.