A vasárnapi bajnoki mérkőzésen mindkét együttes számára létfontosságú volt a győzelem, igaz, egészen eltérő célok vezérelték a csapatokat. A Paks az ETO FC Győrrel vív kiélezett harcot a dobogó harmadik fokáért, míg a Fehérvár FC a bennmaradásért folytat ádáz küzdelmet. A találkozóra Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is kilátogatott, az olasz szakember vélhetően a góllövőlista két élmenőjét, Böde Dániel és Tóth Barna játékát figyelte elsősorban, de Ádám Martin, a korábbi válogatott támadó teljesítményét is személyesen követhette.

A Tolna vármegyei csapat lenyűgöző, tizenegy mérkőzésen át tartó bajnoki veretlenségi sorozata a múlt héten szakadt meg: Bognár György együttese 2-0-s vereséget szenvedett a remek tavaszt futó Győr otthonában. Ez volt a Paks első tavaszi veresége minden sorozatot figyelembe véve, legutóbb még december 14-én, a Puskás Akadémia ellen maradt alul egy bajnoki mérkőzésen.
A székesfehérváriak viszont a tolnaiakkal ellentétben pocsék két hónapot tudhatnak maguk mögött: hét mérkőzés óta nyeretlenek a bajnokságban, utoljára március 3-án, a Debrecen ellen nyertek meccset. Egyelőre úgy néz ki, az edzőváltás sem segített a csapat helyzetén, Tímár Krisztián keze alatt sem talált magára a Fejér vármegyei gárda.
A két csapat már kétszer találkozott a szezonban, mindkétszer a tolnaiak örülhettek: szeptemberben 2-1-re, februárban 2-0-ra nyertek a zöld-fehérek.
A hazaiak kezdőcsapata:
A vendégek kezdője:
A Paks kezdte aktívabban a mérkőzést, a Fehérváriak kapusának, Dala Martinnak többször észnél kellett lennie, hogy a vendégek ne szerezzenek korán vezetést. A 15. percben Tóth Barna veszélyeztetett, azonban a csatár fejese, ha centikkel is, de elment a jobb kapufa mellett.
Hiába játszott veszélyesebben a Paks, a legnagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott, Nicolás Stefanelli indításával Holender Filip lépett ki a védők mögül, de lövését a Paks hálóőre, Szappanos Péter bravúrral hárította.
Böde Dániel megállíthatatlan
Egy óriási védelmi hiba után Mezei Szabolcs csente el a labdát Aleksandre Kalandadzétól, majd passzolta le a kapuval szemben álló Böde Dánielnek, aki az üres kapuba emelte a labdát, ezzel megszerezte csapata vezető gólját a 44. percben. (0-1) Böde számára ez már a 14. találat volt a bajnoki idényben, amivel a 38 éves csatár továbbra is vezeti az NB I góllövőlistáját.