Rossz játékosokból hiány, neves klubokból bőség van az NB II-ben
Több nagy múltú, az élvonalban is sok dicsőséget szerzett klub szerepel most a másodosztályban.
Több nagy múltú, az élvonalban is sok dicsőséget szerzett klub szerepel most a másodosztályban.
A 30 éves középpályás továbbra is élvonalbeli lehetőségben bízik, ám egyelőre nem tudni, hogy akad-e NB I-es klub, amely számolna vele.
Petres Tamás fel sem tudja fogni, hogy ha egy éven belül nem lesz új tulajdonos, az egykori csapata meg is szűnhet.
A székesfehérvári önkormányzat új lendületet adna a klubnak, de a szintlépésnek több feltétele is van.
Az idő továbbra is sürgeti az NB I-ből kiesett klubot.
Az NB II-es indulása is bizonytalan a háromszoros magyar bajnoknak.
Rendkívüli, zárt közgyűlésen tárgyalta Székesfehérvár képviselő-testülete a futballklub sorsát.
Cser-Palkovics András posztja után reménykednek a Vidi-szurkolók.
Garancsi István nyílt levelére válaszolt Cser-Palkovics András.
Garancsi István levelét változtatás nélkül közöljük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egyesült Államok felismerte, hogy az Ukrajna Oroszország ellen való uszítása helyett a válság alapvető okainak kezelésére kell összpontosítania.
Tisza Party VP admits Brussels intends to harm Hungary's government and the country.
Minden ígéret teljesült.
Az igazságügyi orvos szakértő jelentése szerint A. L. 121 késszúrással ölte meg anyósát, ebből ötven a fejet és a nyakat érte.
Ahogy megérkeztek az Európa-bajnokságra, azonnal kórházba került.
Egy férfit és élettársát találták meg.
Révkomáromban szülők lepleztek le egy kamerázó férfit.
Ahogy megérkeztek az Európa-bajnokságra, azonnal kórházba került.
Egy férfit és élettársát találták meg.
Révkomáromban szülők lepleztek le egy kamerázó férfit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.