A labdarúgó NB I 33. fordulójának szombati játéknapján 3-0-ra kikapott a Debrecentől, ezzel a bajnokság 11., utolsó előtti helyén végzett, és kiesett a másodosztályba a Fehérvár FC. Ezt követően Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András a Facebookon többek között azt írta, hogy a szurkolók joggal érezhetik úgy, hogy becsapták őket, egyúttal válaszút elé állította a klub tulajdonosát, Garancsi Istvánt, aki hétfő délután a futballklub hivatalos honlapján közzétett nyílt levélben válaszolt. Ebben azt is egyértelművé tette, hogy egy jelképes összeg fejében is hajlandó lenne megválni a klubtól.

Cser-Palkovics a Facebookon reagált
A tulajdonos 15.55-kor megjelent írására 19 órakor érkezett reakció Cser-Palkovics András részéről. A polgármester a legfrissebb bejegyzésében azt állította, hogy az önkormányzat nem a Fehérvár honlapján olvasható levelet kapta meg korábban, csupán egy pár soros e-mailt, amely valójában csak egy rövid ultimátumot tartalmazott.
Az önkormányzat vagy mindenestül átveszi a klub fenntartását, vagy a tulajdonos az NB2-ben sem indítja el a csapatot, tehát kvázi bedönti a Vidit. Erre a levélre válaszoltam is. A válaszom a kommentek között olvasható. Az ebben foglaltakat a tulajdonos élből elutasította viszontválaszában, majd pár órával később közzétette a nyílt levelét…
– írta Cser-Palkovics András, aki azt kérte Garancsi Istvántól, hogy „egy-két napon belül” küldje el az önkormányzat részére:
- a kft. valós pénzügyi kimutatásait,
- írásban megfogalmazott üzleti ajánlatát,
- az élő szerződéssel rendelkező magyar játékosok névsorát,
- az utánpótlásra vonatkozó pontos adatokat és számokat,
- a legalapvetőbb szerződések listáját,
- valamint azoknak a lehetséges befektetőknek a listáját, akik a hírek szerint az elmúlt egy-két évben megkeresték őt a klub átvételével kapcsolatban.
A teljes választ az alábbi posztra kattintva tudják elolvasni:
Az eddigi történések alapján szinte biztosak lehetünk benne, hogy lesz folytatása az ügynek.
Videón a Fehérvár FC utolsó NB I-es bajnokijának összefoglalója: