
Izland lesz a meglepetéscsapat?
A Handball Planet oldalán még ennél is kedvezőbb helyen a magyar válogatott, a szakportál a hatodik helyet vizionálja a mieinknek, ami azt jelentené, hogy a középdöntőben a harmadik lenne, majd az ötödik helyért vívott meccsen kikapna Franciaországtól.
Ami viszont még meglepőbb, hogy a szakírónál Izland a negyedik helyen zárna, erre azért a torna előtt kevesen fogadtak volna – két éve a tizedik, míg 2022-ben a hatodik helyen végzett. Az EHF is bátor volt e tekintetben, a szövetség a harmadik helyre rakta a szigetországot, s meg is magyarázta a döntését.
„16 évvel ezelőtt Izland megszerezte első és eddig egyetlen Eb-érmét Ausztriában. Azóta a Vikingek folyton ott lihegnek a legjobbak mögött, mindig figyelni kell rájuk, Most, hogy minden sztárjuk bevethető, az újabb érem megszerzésére nagy az esély. Ott a három magdeburgi sztár, Gísli Kristjánsson, Ómar Ingi Magnússon és Elvar Örn Jonsson, valamint nem szabad elfelejteni a Viktor Hallgrímsson és Björgvin Páll Gústavsson alkotta erős kapusduót sem.”
A döntés mögött pedig még egy, igen egyszerű ok állhat. Messze nem azonos erősségű a két ág, a férfiszakágat uraló Dánia mellett a franciák, a norvégok, a németek, a portugálok és a spanyolok is a „felső” ágon tobzódnak majd, míg az alsón a svédek, a magyarok, az izlandiak, a feröeriek, a horvátok és a szlovénok vannak.
Abban mindkét oldal egyetért, hogy a torna esélyese a vb-címvédő Dánia, az EHF a legutóbbi Eb-győztes franciákat, míg a szakoldal a németeket várja a döntőbe. A magyar válogatott pénteken 20.30-kor Lengyelország ellen kezdi meg az Európa-bajnokságot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!