Balczóék kigolyózott világbajnok társának álom maradt az olimpia

Idén ötven éve, hogy Kelemen Péter egyéniben és csapatban is aranyérmet nyert a warendorfi öttusa világbajnokságon. Két évvel később tökéletesen megfelelt a válogatás elveinek, a szövetségi kapitány azonban ennek ellenére sem állította be a müncheni olimpiára készülő hármasba. Más forgatókönyv szerint ugyanez történt Kelemennel a montreali nyári játékok előtt. A Békéscsabán élő sportember nemrégiben Tatán tett látogatást, ahová korábban csak edzeni járt.

Magyar Nemzet
Forrás: SzPress Sporthírszolgálat2020. 09. 20. 14:55
null
Két olimpiáról maradt le világbajnok létére
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiegyensúlyozottság és a megbízhatóság jellemezte Kelemen Péter sportpályafutását, aki az első volt a magyar öttusázók között, akinek előbb a juniorok, majd a felnőttek mezőnyében is sikerült egyéni világbajnoki címet kiérdemelnie. Valójában egy tusában sem volt a szám nagyágyúja, viszont magas szintű átlagteljesítménnyel mind az ötben a legjobbak közé tartozott, ez a képessége segítette 1970-ben világbajnoki címhez is.

A mai napig fájlalja, hogy bár kétszer is volt rá esélye, olimpiára egyszer sem jutott ki – egyszer sem vitték ki. Ő ennél is keményebben fogalmaz, bosszúsan mondja ki: kétszer egymás után kigolyózták a nyári játékokra készülő csapatból.

– Már régen elástam a harci bárdot, de 1972-ben forrt a vérem, amikor dr. Nagy Imre szövetségi kapitány fittyet hányva a csapat-összeállítás írásban lefektetett elveire kigolyózott a csapatból, pedig minden feltételnek tökéletesen megfeleltem – elevenített fel a müncheni előzményeket az SzPress Sporthírszolgálatnak nyilatkozva.

Két olimpiáról maradt le világbajnok létére

A tényszerűség végett jegyezzük meg, Münchenben az egyéniben aranyérmes Balczó András mellett Villányi Zsigmond és Bakó Pál alkotta a magyar csapatot. Előbbi egyéniben a 12., utóbbi a 15. hely végzett, a magyar hármas pedig a Szovjetunió mögött több mint 600 pontos hátránnyal ezüstérmet szerzett.

– Négy évvel később más volt a helyzet, bár a mellőzésem forgatókönyvét akkor is Nagy írta, aki már 1975-ben kijelentette, hogy az a hármas készülhet fel Montrealba, amelyik egy évvel korábban a világbajnokságon indul, és ott átviszi a lécet. Kancsal, Maracskó és Sasics elhozta az aranyakat Mexikóvárosból, ugyanők az olimpián harmadikok lettek az angolok és a csehszlovákok mögött. Hiába edzettem olykor majdnem kétszer annyit, mint a többiek, akik szintén nem kímélték magukat, és kezdtem jól az 1976-os évadot, a kapitány kötötte az ebet a karóhoz, a győztes csapaton nem változtatott – tért rá az 1976-os eseményekre Kelemen Péter, aki a moszkvai felkészülésnek már nem futott neki.

Pályafutása csúcsának így megmaradt az 1970-es warendorfi világbajnokság, ahol egyéniben és csapatban is aranyérmes lett.

– Minden klappolt, semmi sem akadályozott a csúcs elérésében – folytatta. – Zavartalan volt a felkészülésem, fülig szerelmes voltam és ezért boldog, akadályt nem ismerő ember, Balczó András és Bakó Pál személyében pedig ragyogó versenyzőtársakra találtam. Ez volt a siker képlete, semmi más. A pályán valójában soha nem vallottam kudarcot, amit az adottságaim nem adtak meg nekem, azt kemény munkával pótoltam ki.

Az idősebb versenyzők többségéhez hasonlóan Kelemen Péternek sem tetszik a mai öttusa.

– Aggódom a felpörgetett, az eladhatóság érdekében a tévé elvárásaihoz passzított öttusa jövőjéért, aminek igencsak a fejére nőtt a Laser Run. Kétségtelen, hogy a lézerlövészetes futás népszerűsége látványosan növekedik, de nyomába se ér a klasszikus öttusa szépségének, amelynek mi, magyarok sokáig a zászlóvivői voltunk. Sajnos, ma már távolról sem – hangsúlyozta a Békéscsabán élő Kelemen Péter, aki a visszavonulása után edzőként Dél-Koreában is szerencsét próbált, de sportvezetőként és lőtérvezetőként is elismerésre méltóan tevékenykedett. Nem vágyik vissza Budapestre, annak viszont örülne, ha gyakrabban találkozhatna a fiaival, akik közül az idősebb angoltanárként Pekingben, a fiatalabb közgazdászként Zürichben keresi a kenyerét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.