Csalóka remény

Már köztudott, ki az a kajak-kenus sportoló, aki a múlt héten fennakadt doppingellenőrzésen.

Mint rendesen, néhány nap elteltével a sportág berkein belül természetesen már köztudott, ki az a kajak-kenus sportoló, aki a múlt héten fennakadt doppingellenőrzésen. „Kajak-kenus sportoló” – szándékosan fogalmazunk ilyen körmönfontan, hiszen a sportági szövetség sem azt nem hozta nyilvánossága, hogy az illető kajakos-e vagy kenus, sem azt, hogy férfi-e vagy nő, csupán annyit, hogy U23-as, azaz még ifjú. Ez a fajta kommunikáció egyfelől érthető, hiszen senki sem szereti kiteregetni a szennyest, s a kormányrendelet is anonimitást ír elő folyamatban lévő ügyben, másfelől érthetetlen, hiszen a birkózószövetség nevesítette, nevesíthette a kajakos lebukással egy időben bejelentett két birkózóesetet. (Az egyaránt Ukrajnából honosított Olejnyik Pavlo és Asarin Roman a két érintett.)

A szóban forgó „kajak-kenus” egyébként férfi és kajakos, többszörös ifjúsági világbajnok, hatalmas ígéretként tartják, helyesebben tartották számon, kereken egy hete még az M4 Sport utánpótlás-magazinjában szerepelt. Ám nem az a szándékunk, hogy virágnyelven körbeírjuk, ki is a negatív hős – hiszen aki nagyon akarja, illetve akit igazán érdekel, az úgyis tudja. Sokkal érdekesebb az eset hatása a sportág, a sport egészére nézve.

Először is, felvetődik a kérdés: vajon a fiatal versenyző szülei, edzői tudta és belegyezése nélkül, a saját szakállára, szervezésében és pénzéből vásárolt, adagolt és használt tiltott szert? Erre szokás azt a választ adni: nem életszerű. A balhét persze a sportoló egyedül viszi el; ahogy Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidoppingcsoport vezetője mondta egyszer találóan, a doppingeljárás során a sportolók mindig bántóan magukra maradnak. Másodszor, egy-egy ilyen eset nem csak a saját egyesületet, műhelyt érinti. „Amikor a tanítványaim látványosan kikapnak egy üstökös tehetségtől, csalódottan tartunk önvizsgálatot, vajon mit csinálunk rosszul. S mire kiderül, hogy az üstökös tehetség nem pusztán a kiváló edzésmunkától szárnyal, akkor jön a nagy kijózanodás. Ám a rossz élmény már törölhetetlen, a valós sorrend helyreállíthatatlan, arról nem is szólva, hogy csalódottságukban az utánpótlás vége felé járva többen hátat fordítanak a sportágnak” – jellemezte az ilyen helyzeteket az érdeklődésemre az utánpótlásban ténykedő egyik jó nevű edző.

A sportág vezetősége is megosztott a doppingesetek kommunikálásának ügyé­ben. A többség minél gyorsabban és szikárabban lezárná a doppingügyeket. Ám akad olyan vélemény is, miszerint a kajak-kenunak csak jó tesz az évi egy-két doppingeset, mert mindenki számára azt az üzenetet tolmácsolja, nincs értelme csalni, mert aki rossz útra téved, azt előbb-utóbb úgyis rajtakapják.

Kívülről nézve ez a felelős hozzáállás. Ami magyarázatul szolgál arra is, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség – a sportági szövetségek közül egyedüliként! – miért fordít a saját költségvetéséből évente 25 millió forintot doppingellenőrzésre.

Aki doppingol, azt egyszerre igazgatja fortélyos félelem és csalóka remény. S amíg utóbbi statisztikailag nagyobb sikerrel kecsegtet, mint amekkora fenyegetettséget előbbi jelent, addig a dopping kiirthatatlan marad.