Egyhangúan teltek Koronás Antal napjai. Ami régebben sohasem jellemezte, lustálkodott, reggelente nehezen kelt ki az ágyból. Aztán többnyire megemberelte magát, tett egy rövid sétát; ha kínozni akarta magát, útba ejtette a bezárt Sarkit, élete egykor pezsgő színterét. Megdöbbentette, hogy kimenői során soha egyetlen haverral, ismerőssel sem találkozott. Hiába ez folyt minden csapból, nem ízlett neki a maradj otthon fesztivál.
Mire hazaért, a felesége többnyire elkészült az ebéddel, és a laptopot vagy a telefont bújta. Ő maga a Sportot olvasgatta, szép komótosan, hogy minél tovább tartson. Eleinte lelkesen falta a futballidény újraindulásáról szóló fejtegetéseket, ám az újabb és újabb, egymásnak gyakran ellentmondó dátumokról szóló hírek elbizonytalanították, inkább szkeptikus volt, nem hitt az újrakezdésben.
Régen, a „normális” időkben nem érdekelték a bulvártémák, felőle egy futballista egy nap kétszer is berúghatott és háremet tarthatott, ha a pályán jól teljesített. Újabban azonban csak az ilyen tartalmú hírek kötötték le, mert a valódi, a régi életet elevenítették fel. Arra a két angol vagányra – hiába erőltette az agyát, nem jutott az eszébe a nevük –, akikről az unokaöccse mesélt, egyenesen büszke volt, amiért titkon lementek a parkba a haverokkal focizni.
Ezek az igazi focisták, nem a merev, pénzéhes profik! – mentette fel őket. Jack Grealish-t, az Aston Villa spílerét és Kyle Walkert, a Manchester City kigyúrt örökmozgóját sem azért ítélte el, mert tiltott partin vettek részt, sőt előbbi ezt megfejelve a sajátjával együtt három autót is összetört, amikor az átmulatott éjszaka után ittasan távozni készült, utóbbi pedig egyéjszakás hölgytársaságot is szervezett, hogy feldobja a partit. Nem, nem vetette meg, inkább irigyelte őket ezért. Azt azonban pofátlanságnak tartotta, hogy előtte álszent módon otthon maradásra buzdítottak.
Fedor Szmolovval pedig egyenesen egyetértett. A Celta Vigo orosz játékosa többször arra kérte a klub vezetőit, engedjék haza, hogy meglátogathassa a menyasszonyát, s amikor sokadszorra is elutasították, egy magángéppel hazarepült. Ő is ezt tette volna a helyében.
Harminc éve, persze. A kissé elhízott felesége alakját idézte fel felmentést keresve, hogy őt már miért nem fűti az elemi ösztön. Ám tükörbe sem kellett néznie ahhoz, hogy megállapítsa, ezt az asszony is nyugodtan elmondhatná őróla.
– Antal, nem vettél még kötözött sonkát húsvétra! – riasztotta fel a merengéséből a felesége.
Egy pillanatra elszégyellte magát. A nagyhét napjai peregnek, ő pedig pajzán kalandokról álmodozik.
– Ha lesz feltámadás, lesz sonka! – csúszott ki a száján, s persze nem a Megváltóra, hanem a futballra gondolt. Rögtön meg is bánta, amit mondott.
Kedves lesz az asszonnyal, legalább ezen a héten. Ezt a penitenciát eszelte ki.
