Éles Józsefék örömtáncot lejtettek

Az MKSZ szakmai és versenybizottsága a Veszprém-Felsőörs csapatát sorolta be az NB I-be.

2020. 06. 05. 7:18
null
Éles József Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) véglegesítette a férfi- és a női NB I-es felnőttbajnokság következő idényének a mezőnyét. Mivel a Vác végül nem nevezett a férfiaknál, a jelentkezéseket követően az MKSZ szakmai és versenybizottsága a Veszprém-Felsőörs csapatát sorolta be az NB I-be. Merőben új a helyzet, hiszen amikor a szövetség április 9-én befejezettnek nyilvánította a szezont, nem hirdetett bajnokokat, kieső és feljutó csapatokat sem nevezett meg. A másodosztályú bajnokságot a korábbi világklasszis irányító, átlövő, Éles József szakmai vezetésével működő Veszprém-Felsőörs együttese vezette, s úgy tűnt, az elnökségi döntés kárvallottja lesz a kisebbik, a fiatal, helyi kötődésű játékosokat foglalkoztató klub. A Vác visszalépése azonban új helyzetet teremtett. Éles József nem leplezte boldogságát.

– Már hetek óta pedzegettem, hogy ha valamelyik csapat esetleg nem vállalja az indulást az első osztályban, akkor mi nagyon szívesen csatlakozunk az NB I mezőnyéhez. A Vác visszalépése után zöld lámpát kaptunk. El sem tudom mondani, micsoda örömünnep volt nálunk, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy mi indulhatunk az első osztályban. Csapatunk átlagéletkora 21 év, továbbra is magyar fiatalokkal képzeljük el a jövőt, csak végszükség esetén igazolunk külföldi kézilabdázót – mondta a Magyar Nemzetnek a Veszprém-Felsőörs szakmai vezetője.

Éles József
Fotó: Mirkó István

A nőknél is lesz változás: a Szent István SE és a Nemzeti Kézilabda Akadémia – a két klub két héttel ezelőtti bejelentése szerint közös csapatot indít a következő szezonban, amely szep­tember 6-án kezdődik.

S ha Katerina Bulatović úgy akarja – márpedig rajta nem fog múlni –, akkor őt, a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes montenegrói jobbátlövőt is láthatjuk még a pályán. A 35 éves győri játékos a szezon végén tervezte befejezni a pályafutását, ám a koronavírus-járvány felülírta a számítását. Mivel nem így akart elbúcsúzni, és nyitott volt a szeptemberre halasztott BL Final Fouron való részvételre, ezért elfogadta a győriek szep­tember végéig szóló szerződéshosszabbítási ajánlatát.

– Azzal, hogy jelen információk szerint megrendezik a 2019/20-as évadból a Bajnokok Ligája végjátékát, úgy éreztem, nekem még szerepelnem kell. Ez az a lehetőség, amivel lezárhatom a karrierem. Az edzőnk, Danyi Gábor is marasztalt, így nagyon könnyen megegyeztünk Bartha Csaba elnök úrral a folytatásról – nyilatkozta a tapasztalt játékos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.