Helycserés támadással sima győzelem

Újabb válogatónak beillő kajak-kenus tesztversenyeket rendeztek tegnap Szolnokon.

Magyar Nemzet
2020. 06. 02. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb válogatónak beillő kajak-kenus tesztversenyeket rendeztek kedden Szolnokon. Női kenuban kettes ötszáz méteren a világbajnoki ezüstérmes Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó a várakozásoknak megfelelően nagy fölénnyel győzött mindkét futamban, egyesben kétszázon pedig az egyiket Balla, a másikat Takács nyerte.

Férfi K-4 500-on nagyobb csatára lehetett számítani, de nem borult fel a papírforma. A tavalyi szegedi világbajnokságon a magyar hajó Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István összetételben lett ötödik s szerzett négy olimpiai kvótát. Erre az idényre felépült a szívműtéten átesett Molnár Péter, s Birkás helyére visszakerült az egységbe.

De nem ez volt az egyetlen változás, Hüvös Viktor edző a beülési sorrendet is összekutyulta, Kuli például hátsó emberből sztrók lett; így ültek a versenyzők a kvartettben: Kuli, Nádas, Molnár, Tótka. „A változtatásokat biomechanikai mérések és más fontos szakmai szempontok befolyásolják” – mondta a hajó legrutinosabb tagja, Molnár Péter, majd hozzátette, az első pálya több mint egyéves kihagyás után szokatlan volt neki. „A végére kiszálltam a buliból” – így öntötte szavakba az érzéseit. Az esélyes egység így is nyert mindkétszer, igaz, másodszorra a főleg sprinterekből álló Birkás Balázs, Balaska Márk, Dombvári Bence, Csizmadia Kolos összeállítású négyes megszorongatta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.