Radu Sabo beállt, és az első labdaérintésével gólt lőtt a Fradinak. Radu Sabo a fontos gólok embere volt, egy évvel korábban az ő találatával lett biztos, hogy a Zalaegerszeg bennmarad az élvonalban, most viszont, 2002. május 22-én a hálóban kikötő lövése bajnoki aranyérmet ért a klubnak. Fennállása során az elsőt és eddig az utolsót, ami egyelőre biztosan így is marad, hiszen a csapat a jövő héten a kiesés elkerülésének a céljával folytatja majd a bajnokságot.
Az éppen Zalahús ZTE FC névre hallgató együttes a 2001-es megmenekülés után három válogatott játékossal erősített, akkor érkezett Kenesei Krisztián, Urbán Flórián és Szamosi Tamás is. Nagy Ferenc elnök új edzőt is hozott a csapathoz, azt a Bozsik Pétert szerződtette, aki a szezon közben vette át a Vasast, és azt a harmadik helyre hozta fel.
– Amikor Nagy Ferenc megkeresett az ajánlatával, azt mondta, ütőképes csapat kialakítása a cél, és ehhez már megvannak a játékosok – emlékezett vissza a bajnoki cím tizedik évfordulóján Bozsik Péter a zaol.hu hírportálon. – Olyan csapatra vágytak, amely az akkori bajnoki rendszerben nem a kiesés ellen harcol, hanem a felsőházba, vagyis az élbolyba igyekszik. A félidőben még erősítettünk is, ekkor érkezett a szerb Darko Ljubojević és a szlovák Radoslav Král.
A cél teljesülni látszott, a ZTE folyamatosan az élmezőnyben tartózkodott, de a bajnoki cím megszerzésére még a legelvakultabb szurkolók sem igen gondoltak. A tavasszal azonban a közvetlen riválisok ellen nagyon jól szerepelt a csapat, és fokozatosan nőhetett az étvágy. Az Újpest idegenbeli legyőzésével (2-1), jobb gólkülönbsége révén vette át a vezetést az MTK-tól, majd a következő fordulóban a Hungária körútra utazott. Ott Ljubojević, Egressy és Róth találatával, valamint Horváth L. öngóljával 4-2-re győzött a zalai csapat és pontelőnnyel (67) vezetett, de ekkor már az FTC (65) előtt. Következett a Dunaferr elleni hazai találkozó, ezt 3-1-re nyerte a ZTE, és ekkor már valóban kitört a zalai futball-láz.
– Az MTK legyőzése volt a pont, amikor elhittük, akár bajnokok is lehetünk – folytatta Bozsik Péter. – Ám korántsem volt annyira stresszes a Dunaferr elleni találkozóig tartó egy hét, mint azt sokan gondolnák. Tettük a dolgunkat, nem beszéltünk minden percben a mérkőzésről, különösebb teher nélkül készültünk. Mert igazán úgyis csak a nagy ünneplés elmúltával fogtuk fel, hogy bajnokok lettünk. Legalábbis én így voltam ezzel.
A nagy ünneplés pillanata tehát ma 18 esztendeje, 2002. május 22-én érkezett el, ehhez azonban hazai pályán legalább egy pontot kellett szereznie a csapatnak a Ferencváros ellen. Az egerszegi stadionba 16 ezren zsúfolódtak be, és a ZTE ebben az összeállításban kezdett: Turi–Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi–Nagy L., Molnár B., Balog Cs., Róth–Kenesei, Waltner. A Ferencvárosban is jól csengő neveket találhattunk: Szűcs–Balog Z., Vukmir, Dragóner, Gyepes–Kriston, Lipcsei, Szkukalek– Pinte, Gera, Penksa.
A találkozó 54. percében úgy tűnt, az ünneplés elmaradt, ekkor ugyanis Gyepes Gábor révén a Fradi szerzett vezetést, ám a 70. percben Bozsik Péter pályára küldte Radu Sabót, aki egy perccel később kiegyenlített. A közönség őrjöngött, tombolt, mindenki érezte, ezzel alighanem eldőlt a bajnoki cím sorsa. Igaz, lehetett volna izgalommentesebb is a hajrá, de Szűcs Lajos a 80. percben kivédte Kenesei Krisztián tizenegyesét, ugyanakkor ez végül már nem számított: a ZTE akkor 82 éves története során először bajnok lett!
Akkor azt hihette mindenki, ennél emlékezetesebb tettel ez a csapat nem rukkolhat elő, de ez tévedés volt. Jöttek a Bajnokok Ligája selejtezői, elsőként a horvát NK Zagreb kiverésével, majd felvirradt 2002. augusztus 14-ének a napja, amikor Zalaegerszeg az angol sztárcsapatot, a Manchester Unitedet fogadta. Ennek a mérkőzésnek lett legenda a ZTE egyik csereembere, a 90. percben győztes gólt szerzett Koplárovics Béla – ám ez már egy másik történet.
