Kormány- és államfő is a mezőnyben

Vári Attila pécsi polgármesterjelölti státusa ismét ráirányítja a figyelmet sport és politika kapcsolatára. Alábbi összeállításunkból kiderül, az eset nem egyedi, de nem is általános: sportolók nagyjából ugyanolyan eséllyel válhatnak politikussá, mint a tágabban értendő kulturális szféra bármely ágának képviselői. Azzal sem mondunk újat, hogy a pályafutásuk során elengedhetetlen tulajdonságok — fegyelem, kitartás, küzdeni tudás — a sportolókat a civil élet több területéhez hasonlóan politikusnak is alkalmassá teszik.

2019. 09. 19. 6:18
VÁRI Attila; Akszjonov, Alekszandr
Vári Attila politikai arénára cserélné a medencét Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sport és politika közös halmazának első magyar alakja egyben a legmagasabb rangú politikusa is: Friedrich István úgy él történelmi emlékezetünkben, mint a Tanácsköztársaságot követő időszak – Peidl Gyula kérészéletű, csupán hatnapos regnálását nem számítva – első miniszterelnöke.

Kevésbé ismert, hogy a Kis-Kárpátok lábánál fekvő Malackán született későbbi kormányfő, még ha csupán egyetlen alkalommal is (1904-ben Ausztria ellen), de szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban. Persze a sportmúltja – szemben megannyi kései utódjával – a legcsekélyebb mértékben sem járult hozzá politikusi karrierjéhez. Fordítva ebben lehet némi igazság, hiszen 1922-ben megválasztották a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökévé. Noha az MLSZ gazdasági stabilitásának megteremtését tűzte ki céljául, 1924-ben, miután válogatottunk leszerepelt a párizsi olimpián, lemondott a tisztségéről.

Vári Attila politikai arénára cserélné a medencét
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A vízilabdában kétszeres olimpiai bajnok (1932, 1936) Homonnai Márton 1944-ben a nyilas-hatalomátvétel után részt vállalt az államapparátus munkájában, így hát őt is politikusnak tekinthetjük, távollétében – a II. világháború után Argentínában telepedett le – háborús bűnössé nyilvánították.

Rákosiék a sportban propagandisztikus lehetőséget láttak, többek között ezért tették meg Bozsik Józsefet, az Aranycsapat játékosát országgyűlési képviselőnek 1950-ben, ám az elvesztett 1954-es labdarúgó-világbajnoki döntő óvatosságra intette a kommunista hatalmat, mert megtapasztalta, hogy a közhangulat hirtelen megfordulhat.

A Kádár-korszakban több neves színművész és tudós – például Major Tamás, Kállai Ferenc, Avar István, illetve Germanus Gyula, Ortutay Gyula, Straub F. Brúnó, Szentágothai János – vállalt, avagy kapott politikai szerepet, országgyűlési képviselői tagságot, a szocialista rendszer a sportolók eme szolgálatára azonban nem tartott igényt.

A rendszerváltó pártok a sportolók népszerűségére is apelláltak, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Dezső az MDF, a kétszeres aranyérmes öttusázó, Török Ferenc pedig az SZDSZ színeiben lett parlamenti képviselő.

Még aktív sportolóként indult 1994-ben országgyűlési képviselőnek az SZDSZ támogatásával a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Gyulay Zsolt, később is politikai kapcsolatainak köszönhetően jutott magas sportvezetői tisztségekhez; immár 2010 óta a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója. Sportolóból lett politikusként a rendszerváltoztatás óta Schmitt Pál töltötte be a legmagasabb tisztséget.

A kétszeres ötkarikás aranyérmes vívót, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnökét az Országgyűlés 2010-ben megválasztotta államfőnek, amely tisztséget nem egészen két éven át töltötte be. Az olimpiai bajnok tornász, Borkai Zsolt előbb Győr polgármestere, majd országgyűlési képviselő is lett, s hét éven át, 2010–2017 között – persze ez nem politikai tisztség – elnökként vezette a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Kevésbé került előtérbe parlamenti képviselőként a korábbi válogatott futballista, Fenyvesi Máté (1998–2006), a kenus világbajok Bohács Zsolt (2010–2014). A sportállamtitkárságot (helyesebben akkor még a Nemzeti Sporthivatalt) 2004 és 2006 között a kajakos olimpiai bajnok Ábrahám Attila vezette; eme tisztségben – még ha nem is közvetlen – utóda az olimpiai bajnok úszó Czene Attila, majd az ezüstérmes Szabó Tünde, aki 2018 óta immár egyben országgyűlési képviselő is.

A 2004-ben – többek között Vári Attila csapattársaként – olimpiai bajnoki vízilabdázó Steinmetz Ádám 2018-ban a Jobbik színeiben indult az ország­gyűlési választásokon, egyéniben nem szerzett mandátumot, ám listáról bejutott a Parlamentbe. Szigorúan nézve is egykori sportolóként tör politikai babérokra, de miként labdarúgókapusként, úgy várhatóan politikusként sem viszi sokra.

A sportolóból lett politikusok listája tehát nem különösebben hosszú, de nem is ördögtől való, ha valaki a sportkarrierje során szerzett tapasztalatot, érdemeket később politikusként kívánja kamatoztatni.

A lord, a diktátor és a kaliforniai celeb

A külföldi példák rendkívül színesek. Konzervatívnak mondható – miként a pártja – az olimpiai bajnok atléta, Sebastian Coe civil karrierje, hiszen a sportvezetésben betöltött számos tisztsége mellett parlamenti képviselő is volt, s 2000 óta a felsőház tagja az Egyesült Királyság parlamentjében. George Weah aranylabdás és BL-győztes labdarúgóból Libéria elnökévé avanzsált, Arnold Schwarzenegger pedig testépítőből előbb színész, majd politikus, Kalifornia kormányzója lett. Idi Amin Dada életútja ijesztőbb: amit ökölvívóként nem tudott elérni, mármint ellenfelei megsemmisítését, azt Uganda diktátoraként tökélyre fejlesztette. Nyilván sokan kikérnék, hogy vele egy lapon említsék a nevét, de hát a politikus is sokféle lehet. Az egykori ukrán ökölvívó Vitalij Klicskóból Kijev, a grúz futballista Kaha Kaladzéból Tbiliszi polgármestere (sőt utóbbiból egyúttal grúz miniszterelnök-helyettes) lett. A teljesség igénye nélkül említhetnénk a sakkvilágbajok Garri Kaszparovot, a futballban vb-győztes brazil Roma­riót, Imran Khant, Pakisztán elnökét, a korábbi válogatott krikettjátékost, akik szintén politikusi ­karriert dédelgettek és részben meg is valósítottak.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.