A nyolcvanéves brazil sportember az Instagramra feltöltött írásában úgy fogalmazott: „egy zseni voltál, aki elvarázsolta az egész világot.”

Fotó: Charles Platiau / Reuters
A nyolcvanéves brazil sportember az Instagramra feltöltött írásában úgy fogalmazott: „egy zseni voltál, aki elvarázsolta az egész világot.”
„Bűvész voltál, amikor a labda a lábadnál volt, egy igazi legenda. Mindenekelőtt azonban az én nagyszerű barátom, hatalmas szívvel” – írta a szintén legendás Pelé Maradonának, aki hatvanéves korában, múlt hét szerdán hunyt el szívinfarktusban.
„Nagyszerű barátom, köszönöm Neked az egész közös utunkat. Egy napon a mennyországban egy csapatban játszunk majd” – fogalmazott Pelé, és hozzátette, Maradona hirtelen bekövetkezett halála miatt már nem tudta neki személyesen elmondani, ezért most leírja: „Szeretlek, Diego.”
A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött. Halála után egy nappal a Buenos Aires északnyugati külvárosában, a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőben helyezték örök nyugalomra.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
Jannik Sinner könyöksérülése nem látszódott meg a játékán.
Meg kellett volna jelennie a Sporting edzésén. Nem tette meg, Svédországban maradt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.