Szoboszlaiék már februárban visszatérnek a Puskás Arénába

Az RB Leipzig a hivatalos Twitter-oldalán megerősítette, hogy február 16-án a Puskás Arénában fogadja a Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Magyar Nemzet
2021. 02. 07. 14:19
Szoboszlai
Szoboszlai Dominik (balra), az idei és Gulácsi Péter, a tavalyi győztes Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Íme, az üzenet:

A német csapat azért nem tudja hazai pályán fogadni a riválisát, mert a német hatóságok lezárták a határokat olyan országok, így Nagy-Britannia előtt is, ahol a koronavírus új variánsa terjed.

A Lipcsében három magyar válogatott labdarúgó is szerepel: és tehát már februárban visszatér korábbi sikerei helyszínére, a Puskás Arénába.

- Köszönet illeti az RB Leipziget és az FC Liverpoolt a szoros együttműködésükért, hogy közösen megoldást kerestek és találtak a helyzetre, és persze a magyar szövetséget is, amely támogatta a mérkőzés budapesti megrendezését – olvasható az európai szövetség (UEFA) közleményében.

- A koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezik meg a párharcot, amelynek szervezője hivatalosan a német Lipcse együttese, mely az UEFA ajánlását is figyelembe véve választotta ki a budapesti helyszínt – áll az MLSZ honlapján lévő beszámolóban.

A Borussia Mönchengladbach szintén lehetséges helyszíneket keres arra az esetre, ha Németországban meghosszabbítják az érvényben lévő tiltást, ugyanis február 24-én az ugyancsak angol Manchester Cityt látná vendégül a BL nyolcaddöntőjében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.