Viszlát, Geri...

Még ha el is hagyjuk jellemzéséből, hogy felvidéki születésű, sőt akár azt is, hogy magyar, sikerült megalázni egy embert.

Két napja készítettünk vele interjút, amelyben, ha nem is lelkesen, de becsülettel válaszolva a kérdésekre, beszélt önmagáról, a magyar és azon belül természetesen a diósgyőri labdarúgásról.

Ma már nem Geri Gergely a DVTK vezetőedzője.

Még csak edzőmérkőzést sem játszott azóta a miskolci csapat, a váltás nyilván azzal indokolható, hogy szerda óta új tulajdonosa van a DVTK-nak, s az új tulajdonos új edzőt is hozott magával (az Eszékhez, az ottani klubhoz kötődő, Magyarországon ismeretlen Zoran Zekićet, amúgy). Ha kellemetlen is egy ilyen döntést meghozni, fölösleges megrökönyödni, így megy ez, az új tulaj szíve joga megválogatni, kivel akar együtt dolgozni.

Nem is ez a két nap érdekes Geri Gergely, helyesebben a Diósgyőr történetében, hanem a megelőző egy hónap. December 8-án jelentették be, hogy a felvidéki tréner veszi át a csapat irányítását a menesztett Feczkó Tamástól. December 15-én aztán sajtóértesülésként arról olvashattunk, hogy a (ma már korábbi) tulajdonos túladna a klubon. Szerda óta tudjuk, ez nem kacsa, hanem megalapozott információ volt.

Még ha nehéz is, próbáljunk meg a korábbi tulajdonos fejével gondolkodni. December 8-án, illetve az azt megelőző napokban még álmatlan éjszakákat okozott neki, nyomasztotta a DVTK sorsa, úgy érezte, hiába van hátra csupán három forduló az évből, sürgősen lépnie kell, ezért rászánta magát az edzőváltásra. Néhány nap múlva aztán újabb felelősségteljes döntést hozott. Arra jutott, már nem nyomasztja a sorsa, inkább eladná a klubot. Értjük. Azt is, miért jutott idáig a Diósgyőr.

De van itt még valami, helyesebben valaki. – Benczés Miklós sportigazgatóval folyamatosan dolgozunk a keret megerősítésén – mondta az említett interjúban Geri Gergely. Nos, a szóban forgó sportigazgató december 8-a előtt, majd december 8-a és január 7-e között is mindent megtett a DVTK felvirágoztatásáért, s nyilván mindent elkövet ezért január 7-e után is. Újabb tanulság, vannak még pótolhatatlan szakemberek a magyar futballban.

– Soha semmilyen téren nem okozott hátrányt az, hogy magyar vagyok. Geri Gergely ezt felelte a kérdésünkre, okozott-e nehézséget Szlovákiában magyarként érvényesülnie. Szűk egy hónapos miskolci ténykedése rezüméjét így vonhatná meg: nehézséget okozott Magyarországon magyarként érvényesülni.

Tudom, ez csupán a történet egyik tanulsága, s még csak messze nem is a legfontosabb korunk üzleti szemléletű futballjában. De amikor énekeljük a magyar futballhimnuszt, a Nélküledet, vagy sokadszorra visszanézzük beszédét az Izland elleni Eb-pótselejtező előtt, olyankor, azokban a pillanatokban mégis azt gondoljuk, ez mégis mindennél fontosabb.

Kétségem sincs afelől, hogy Geri Gergelyt tisztességesen kifizették. De van, amit pénzért nem lehet megvenni, megkapni. Még ha el is hagyjuk jellemzéséből, hogy felvidéki születésű, sőt akár azt is, hogy magyar, sikerült megalázni egy embert. Aki után nem maradt más hátra, mint játékos, könnyed hangzású neve.

Viszlát, Geri...