Keresés
Magyar Nemzet
2021. március 8., hétfő, Zoltán napja
HÍR TV – Bayer-ShowHúsvét után már élhető helyzet állhat elő.
Sport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/sport/ziyah-holman-mar-tobb-mint-negymillioan-neztek-meg-ezt-a-hajrat-video-9254327/

Már több mint négymillióan nézték meg ezt a hajrát + videó

Nem akármilyen hajrát vágott ki a 18 éves Ziyah Holman a Michigan Egyetem 4x400 méteres váltójában egy fedett pályás atlétikai verseny befutóembereként. A szédületes futásáról készült videót a közösségi médiában már több mint négymillióan nézték meg.

A Michigan Athletics Twitter-oldalán már 2,8 millió felett, a Facebookon 1,4 millió felett jár azoknak a száma, akik megnézték, Ziyah Holman teljesen reménytelen helyzetből hogyan hozta be 4×400 méteres váltóját az első helyre az Ann Arbor városában rendezett meghívásos egyetemi versenyen. Holman előzőleg győzött 600 méteren is, az időeredménye 1:29,27 perc, amivel az idei világranglista ötödik helyére került – mondhatnánk, nem nagy kunszt január közepén. De tavaly egész évben is csak öten voltak gyorsabbak nála ezen a „szokatlan” távon.

Holman nagy futása azonban a Michigan Egyetem 4×400 méteres váltójával volt, befutóemberként 51,79 másodpercet mértek nála – nem rajtgépből indulva parádés idő. A nagy szám azonban az, hogy mekkora hátrányt dolgozott le. Ohio, majd a végén Indiana reprezentánsát is lehagyta, nem csoda, hogy a futása a „Never give up!” mottóval robbantotta fel az internetet, mindenkit arra buzdítva, hogy a reménytelen helyzetben sem szabad feladni.

Íme az inspiráció:

– Csak futottam, futottam, láttam, hogy egyre közelebb kerülök hozzájuk, és az járt a fejemben, hogy miért ne nyerhetnék? – nyilatkozta Ziyah Holman. Középiskolai edzője, Anthony Belber elárulta, ő nem hitte, hogy Holman győzhet. – Amikor átvette a váltóbotot, azt mondtam, hogy ha ez egy középiskolai verseny lenne, akkor megcsinálná, de az egyetemisták között nem fog menni neki. De őket is elkapta.

Bizony, van rá esély, hogy Ziyah Holmant még világversenyeken is láthatjuk majd.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

NEMZETKÖZI NŐNAP

Varga Judit: A nőiség kihívásokkal néz szembe
– Nőnek lenni a történelem során mindig bátor vállalkozás volt – hangzott el el a Fiatal Családosok Klubjának nőnapi konferenciáján.

NEMZETGAZDASÁG

Matolcsy György: Újra kell indítanunk a 2020-as éveket
„Döntően nem a régi gazdasági szerkezetet kell helyreállítani, hanem előre kell törni a 2020-as évek új technológiai forradalma felé” – írta a jegybank elnöke.

Kiemelt

Halálosan megfenyegették az olasz miniszterelnököt
Nem tüntethetnek a nők Madridban, egyszerre három svéd városban is gyújtogattak hétvégén. A rendőrség kénytelen volt törölni a bosszú-pornóról szóló bejegyzését, az olasz kormányfő halálos fenyegetést kapott.

Poszt-trauma

Hómofiszra, magyar!
A kormány lehetővé tette a cégeknek az otthoni munka adómentes támogatását, sokan élnek is vele.

Poszt-trauma

Fegyőr Bandi, a jövőbe látó
Ha valamiben jó vagy, sose csináld ingyen!

Poszt-trauma

Gyurcsány hazug világa 
A mi világunk a lehető legtávolabb áll Gyurcsányétól, ezúttal nem fogjuk hagyni, hogy megvalósítsa az álmait.

Aktuális

Elnapolták a George Floyd halálát okozó rendőr elleni pert
Akár 25 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat a fekete férfi nyakára térdepelő rendőrtiszt.

Fricz Tamás blogja

Varju László és Varga Zoltán urak, mikor tűnnek már el a közéletből?
Kijelentéseik messze túllépnek a szokásos ellenzéki csúsztatásokon és a „szimpla” hazugságokon.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!