A húsba tépő emlékek helyett élni akartak, de nem felejtettek. Király János a korabeli Gönyű sikeres vállalkozója lett, Háry Dezsőből pedig a falu az egyik leghíresebb tanítója. Megrázó az a fénykép, melyen Háry három évvel hazatérése után, 1925-ben harmóniumon játszik veterántársai és a falu népe előtt. Ekkor avatták fel a hősök emlékművét, melyre sem az ő neve, de Király Jánosé sem került fel.
Fia, Király Ernő hangsúlyozza, a szemében nemcsak az édesapja a hős, számára mindannyian, akik részt vettek a háborúban azok, nincs rá jobb szó, szerinte ez a legnemesebb. Számára az emlékmű egy „főhajtás”, nagy szívfájdalma azonban, hogy valamikor a hatvanas években hogy hogy nem eltűnt róla a turulmadár. Kimondhatjuk, a gönyűi hősök emlékművét megrongálták, ahogy az ötvenes években Muhr Ottmárék soproni obeliszkjét is. A rongálók csak egy dologgal nem voltak tisztában, hogy a hősök halhatatlanok.
További posztokat itt olvashat!
