A gönyűi pilóta Király Béla unokatestvérét, Jánost a hazaszeretet fűtötte, mikor önkéntesen bevonult Győrben a császári és királyi 11. tábori vadászzászlóalj kötelékébe. A 99 esztendős fénykép hátsó lapján a datálás szerint 1915 szeptemberében került a gönyűi fiú az ötödik menetszázadhoz. Noha nagybátyja elintézhette volna, hogy ne kelljen bevonulnia, János menni akart. Fia, Ernő bácsi úgy véli, ez a döntése pecsételte meg édesapja sorsát.
Az isonzói csata szörnyűségeiről videónkban mesél a gönyűi baka fia:
Az I. világháború során a Magyar Királyság területén 3 800 000 embert mozgósítottak. Egy részük a Magyar Királyi Honvédség, mások a császári és királyi haderő alakulataiban szolgáltak. Közülük a különböző frontokon 661 000-en haltak hősi halált, 743 000 megsebesült és 734 000 hadifogságba esett.
2014. július 28-tól lehetőség szerint minden napra egy-egy, többnyire kitüntetéssel is elismert haditettleírás jelenik meg a Hősök naptárában, egészen 2018 november elejéig. Az esetleírások a naptár aktív napjaira klikkelve válnak elérhetővé.
Forrás: HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály
A SZEMbeszédben korábban már foglalkoztunk a világháború egyik magyar hősével, Muhr Ottmárral. Anyagainkat itt és itt is olvashatják.
Király János nevét nem kellett felvésni a gönyűi hősök emlékművére. Ernő bácsi édesapja azonban nagy árat fizetett az életért. Mint mondja, ők maguk is szenvedtek „egy kicsit” édesapja tragédiája miatt. Aki ha egy lábbal is, de talpra tudott állni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a rehabilitáció alatt sikeres kereskedelmi tanulmányokat folytatott, majd le is érettségizett. Hazatérve Gönyűre vendéglőt nyitott, és ő indította be a falu első benzinkútját is. A képek egy rendkívül erős személyiségről árulkodnak, aki bajtársainak is példát tudott mutatni. Szibériát, több gönyűi bakától eltérően, ugyan elkerülte, mégis egész életében az első világháború kálváriáján kellett járnia.
A sikerei mögött óriási áldozatok és fájdalmak rejtőznek, melyekről a gönyűi baka csak nagyon keveset beszélt. Így lehetett ezzel Háry Dezső is, a falu ifjú tanítója, aki csak 1922-ben tért haza az orosz hadifogságból.
A húsba tépő emlékek helyett élni akartak, de nem felejtettek. Király János a korabeli Gönyű sikeres vállalkozója lett, Háry Dezsőből pedig a falu az egyik leghíresebb tanítója. Megrázó az a fénykép, melyen Háry három évvel hazatérése után, 1925-ben harmóniumon játszik veterántársai és a falu népe előtt. Ekkor avatták fel a hősök emlékművét, melyre sem az ő neve, de Király Jánosé sem került fel.
Fia, Király Ernő hangsúlyozza, a szemében nemcsak az édesapja a hős, számára mindannyian, akik részt vettek a háborúban azok, nincs rá jobb szó, szerinte ez a legnemesebb. Számára az emlékmű egy „főhajtás”, nagy szívfájdalma azonban, hogy valamikor a hatvanas években hogy hogy nem eltűnt róla a turulmadár. Kimondhatjuk, a gönyűi hősök emlékművét megrongálták, ahogy az ötvenes években Muhr Ottmárék soproni obeliszkjét is. A rongálók csak egy dologgal nem voltak tisztában, hogy a hősök halhatatlanok.
További posztokat itt olvashat!
