Az osztrák börtön sem tántorította el az első magyar régészt

Rómer Flóris a római és Árpád-korral is foglalkozott. Hitvallását sosem adta fel. Csécs Teréz a magyar régészet atyjáról.

– Mit tart Rómer legnagyobb eredményének?
– Rómer mindent, amibe belefogott, teljes lelkesedéssel és odaadással végzett. Amikor a természettudományok érdeklik, megtanulja a madárpreparálást. Tanárként bevezeti a szemléltető oktatást, ennek is köszönhető a győri múzeum alapítása, amit mi, az utódok nagyon fontosnak tartunk. Folyamatosan képezte magát. Amikor 1848-ban honvédnek áll, utászként a kapitányi rangig jut, és a fogság idején – talán fricskaként is – a francia nyelv tanulása és a könyvkötészet mellett mérnöki tudományokkal foglalkozik. Nyolcévnyi büntetését egyébként éppen egy volt diákja, József főherceg közbenjárására enyhítették.

Csécs Teréz, az emlékév programkoordinátora elmondta, Rómer életműve a jelentőségéhez képest feldolgozatlan, tudományos intézmények sorának közreműködésével születhet meg egy nívós bibliográfia. Rómer életéről a tudományos munkák mellett egy ismeretterjesztő kötet is készül. Az emlékév alkalmából a Rómer Flóris Múzeum Apátúr házában egy vándorkiállításon mutatják be a tudós munkásságát, amely április 12-éig megtekinthető. Továbbá bakonyi túrák, cserkészprogramok, előadások és konferenciák is kapcsolódnak az évfordulóhoz. A Magyar Posta különleges bélyeget ad ki az emlékévben, de az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága is kiemelten foglalkozik Rómer Flóris emlékével.

A SZEMbeszéd korábbi írásai itt olvashatóak!

A Bakony, terményrajzi és régészeti vázlat című könyve ma is élvezetes olvasmány. Elsőként kutatta a lébényi templom történetét és művészeti emlékeit. Sok római kori emléket, követ, feliratot örökített meg, aminek ma már nyoma sincs. Kitartóan foglalkozott az óbudai, a pesti és a főváros környéki római emlékekkel. Vannak olyan építészeti részletek, templom és vármaradványok, amelyeket már csak az ő dokumentációjából, rajzából ismerünk. Leírásai meglehetősen pontos topográfiai forrásnak számítanak. Mondhatjuk, hogy bárhol bármivel dolgozott, legyen az kicsi vagy nagy, maradandót alkot. A jánosi apátság restaurálása ma is fogalom.

Rómer később részese volt az Állatkert alapításának, de Pest, Buda és Óbuda egyesítése után az egyesített főváros címerét és zászlóját megalkotó bizottságnak is tagja volt.  Mindezekből a tudományszervező törekvését és képességét tartom a legfontosabbnak, és azt az törekvését, hogy a magyar tudományosság felzárkózzon az európai szinthez. Ehhez a személyes „varázsán” túl kora legmodernebb eszközeit is használta, a fényképezést, a folyóirat-kiadást, a postát, majd a telefont.

– Mondhatjuk, hogy Rómer korának modern gondolkodója volt. Talán éppen ez lehet munkabírásának titka? Mi az, amit valójában ránk hagyott a győri bencés tudós?
– Úgy gondolom, munkabírásának titka az elkötelezettség, a hűség és a szenvedély volt. Ez lehetett az oka annak is, hogy a sor élére állt. Elkötelezett és hűséges volt a hazához, a választott témájához, a barátaihoz; és mindent, amibe belefogott, szenvedéllyel vitt véghez. Rómer nem arisztokratikus tudós, hanem mindig, mindenben ízig-vérig tanár és gyűjtő volt. Talán hagyatékából nem is a tárgyi emlékek a legfontosabbak, hanem a szelleme, szellemi hagyatéka, mellyel találkozunk a régészet, a művészettörténet, a műemlékvédelem és a muzeológia területén egyaránt. Szinte az egész országot bejárta, munkatársakat gyűjtött és nevelt ki, részt vett régészeti és történeti egyesületek létrehozásában, működtetésében, több múzeum alapításában is közreműködött.

– Ha a diákság egy szélesebb köre megismeri Rómert, az ön szerint mit fog jelenteni ennek a generációnak? Mit „adhat” a győri polihisztor a fiataloknak?
– Ez nagyban függ attól is, hogyan tudjuk megfogalmazni, eljuttatni az üzenetet a fiataloknak. Rómer példakép lehet, különösen a szakszerűség igénye és a korszerű technika iránti fogékonysága tükrében. Szakmai érdeklődésének súlypontjában az életmód, életforma rekonstrukció állt, az általa feljegyzett adatok ma már kincsnek számítanak. De ki kell emelni a gyűjtői szemléletmódját is. Azt hiszem, hozzá hasonlóan minden gyereknek gyűjtenie kellene valamit: családi fényképeket, nagyszülők életmeséit, de lehet az bármi, hogy megtanulja rendszerezni, megbecsüli a tárgyi emlékeket és a személyes történelmet. Ma, a specializáció korában egy ilyen enciklopédikus tudós már nem számít „korszerűnek”, de a tudásszomja, a tudása, a szerteágazó érdeklődése és a hazaszeretete példaértékű. Kíváncsiságot és kitartást tanulhatunk tőle.