
Pál Gábor

Szabó Máté szerint populista a Fidesz
A köztársasági elnök csalódott, és sajnálja, hogy csak ősszel szavaz az Országgyűlés Szabó Máté ombudsmanjelöltjéről. Közben több tanulmányra is fény derült, amelyet a jogász végzettségű biztosjelölt írt a 2002-es hídblokád, illetve tavaly október 23. kap
Ideggyengeség a diagnózis
Gyurcsány Ferenc ideggyenge, ezért alkalmatlan miniszterelnöknek – jelentette ki tegnap Deutsch-Für Tamás. A Fidesz szerint a politikus már nem tud parancsolni magának, az indulatainak, a gondolatainak, s mivel egy ország miniszterelnökéről van szó,
Megvan Sólyom László új jelöltje
Régi ismerősét, Szabó Máté egyetemi tanárt, a civil társadalom és az állam viszonyával foglalkozó jogászt jelölte az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Sólyom László köztársasági elnök. A pártok többsége még nem döntött, de van esély arra, hogy t
Nagyobb fegyelmet kért Orbán
SZDSZ-es vétó Szilvásynak?
Nem nézi jó szemmel az SZDSZ, hogy Szilvásy György a titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter lesz, azt pedig akár meg is vétózhatja, hogy a politikus felügyelje a kormányzati informatikát – értesült a Magyar Nemzet. A Fidesz szerint nem
Fidesz: marad Navracsics a frakció élén
Két arca lesz a kormánynak
Budai Bernadettet és Daróczi Dávidot nevezték ki kormányszóvivőnek. A Fidesz szerint a tényeken a kommunikációs újítások sem változtatnak.